A vezérigazgató jelezte: a Prezi felhasználóinak többsége jelenleg még a fejlett országokból érkezik, ám a cégnél folyamatosan dolgoznak azon, hogy az európai és észak-amerikai piacok mellett a feltörekvő államokban, és a fejlett ázsiai országokban is ismerté tegyék a programot. A vállalat tavaly, év végén nyitotta meg harmadik irodáját – a budapesti és a San Francisco-i egység után – Koreában, jelenleg pedig a japán piacot vizsgálják, és nem kizárt, hogy a hamarosan a felkelő nap országában is lesz önálló képviselete a Prezinek.
A következő években a társaság számára a fő csapásirány a lokalizáció lehet, azaz a cég minél jobban igyekszik majd megfelelni a különböző régiók, országok egyedi, helyi elvárásainak. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a Prezit több nyelven is elérhetővé teszik. A szoftver spanyol, dél-koreai és japán változata már most is működik, ami egyben a közeljövőbeli terjeszkedés irányát is kijelöli: a már említett távol-keleti országok mellett Dél-Amerikára is nagy hangsúlyt fektet a társaság.
A terjeszkedés során természetesen új irodákat is nyit majd a világ különböző pontjain a Prezi, Árvai Péter ugyanakkor hangsúlyozta: nem cél, hogy minden országban legyen önálló képviselete a vállalatnak, elsősorban olyan államokban szeretnének saját irodával is megjelenni, ahol fontos a termék személyes, helyi támogatása.
Jelenleg egyébként a társaság „kétlaki”: a fejlesztési munka főleg Budapesten zajlik – az alkalmazottak nagyjából 80 százaléka dolgozik itt – ám a marketing, és a vállalatirányítás központja a két és fél éve nyitott San Francisco-i iroda, ideje nagy részét a vezérigazgató is itt tölti. A cég az elmúlt négy év mindegyikében megduplázta munkavállalói számát, most 120 embert foglalkoztatnak, összesen 22 országban, de Árvai Péter várakozásai szerint 2013 végére biztosan átlépik a 200 fős határt, s a következő évek további dinamikus növekedést hozhatnak.
A cégvezetés reményei szerint nem csak a létszám növekszik majd, hanem a vállalat forgalma és ezzel párhuzamosan a cég értéke is. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint – amely két hete készített anyagot a magyar vállalatról – a Prezi éves árbevétele 20 millió dollár lehet, értéke pedig meghaladja a 100 milliót. Bár Árvai Péter ezeket az adatokat nem erősítette meg, annyit elárult, hogy a vállalat működése első éve óta nyereséges, egyébként annak ellenére, hogy a felhasználók jelentős hányada még most is a Prezi díjmentes változatát használja.
A cég ugyanis ingyenesen is elérhetővé tette a szoftvert azzal a feltétellel, hogy az elkészült prezentációt a felhasználó publikálja, azaz elérhetővé teszi a világhálón mások számára is. Amennyiben ugyanakkor a fogyasztó privát prezentációt akar, meg kell vásárolnia a szoftvert. A társaság két különböző csomagot kínál, amelyek közül az egyik kizárólag internetes elérést biztosít, a másikkal azonban offline is dolgozhat a felhasználó.
Éppen ezért a Prezi számára kifejezetten kedvező tendencia, hogy a terméket egyre több céges ügyfél veszi igénybe, a vállalatok prezentációiban ugyanis gyakran szenzitív információk is szerepelnek, így ez a kör nagyobb valószínűséggel vásárolja meg valamely, privát elérést biztosító csomagot. Árvai Péter jelezte: a Fortune listáján szereplő 100 vezető amerikai vállalat 75 százaléka már most is használja a Prezit, a trendek azonban egyértelműen az arány további növekedésének irányába mutatnak.
Ennek elsődleges magyarázata, hogy ma már nem elsősorban az informatikai vezetők döntenek egy adott szoftver alkalmazásáról a cégeknél, az internet széleskörű használata megteremtette, az önálló választás lehetőségét más vállalati szakemberek számára is. A társaság céges ügyfelei egyébként így elsősorban a HR, a marketing és az értékesítés területén dolgozók közül kerülnek ki.
Részben a vállalati kereslet megugrására adott válaszlépés egyébként a Prezi részéről, hogy tavaly év végén mobil eszközökön is elérhetővé tették a programot. A vállalat álláspontja, hogy lehetőség szerint minden eszközön működőképessé kell tenni a Prezit.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a tőzsdei bevezetés egy eszköz a cél megvalósításához, nem maga a cél, így nem is ennek elérésére optimalizálják a vállalat működését.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a tőzsdei bevezetés egy eszköz a cél megvalósításához, nem maga a cél, így nem is ennek elérésére optimalizálják a vállalat működését. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.