A cégvezető elmondta: mivel a BTel nem saját hálózatát használná a szolgáltatáshoz (azaz alternatív szolgáltatóként jelenne meg a piacon), a rajt időpontja a társaság jövőbeli partnerétől, illetve természetesen az ágazati trendektől és várakozásoktól is nagymértékben függ. Jelenleg a negyedik szolgáltató körüli bizonytalanság miatt azonban a mobil szektor legnagyobb szereplői kivárnak, ami nem kedvez egy kisebb szereplő indulásának.
Éppen ezért a BTel mobilhang szolgáltatása esetében is akkor várható előrelépés, ha az állami mobilcéggel kapcsolatos kérdések tisztázódnak. Erre egyébként legkorábban jövő héten kerülhet sor, a Kúria ugyanis várhatóan ekkor tárgyalja a jogerősen elkaszált negyedik szolgáltató ügyét, szakértők szerint azonban nem kizárt, hogy a végső állásfoglalásra március közepéig-végéig kell várni.
A BTel vezérigazgatója elmondta: mindezt figyelembe véve most úgy látják, várhatóan az év második felében indulhat meg a társaság mobil hangszolgáltatása, hozzátette azonban, hogy a következő hetek eseményei még nagyban befolyásolhatják a rajt pontos időpontját. A cégvezető hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a BTel addig is folytatja a technikai felkészülést, és függetlenül a Kúria állásfoglalásától (azaz attól, hogy piacra léphet-e vagy sem a negyedik mobilcég) megindítják a szolgáltatást.
Az egyébként, hogy társaság a három nagy inkumbens szolgáltató melyikével egyezhet meg továbbra sem publikus, a legvalószínűbbnek ugyanakkor az tűnik, hogy a Vodafone hálózatát használják majd, hiszen a két vállalat már évek óta együttműködik (a BTel 2010 nyarától saját márkanév alatt forgalmazza a Vodafone mobilinternet-szolgáltatását).
A mobilpiaci rajt csúszása miatt némileg tolódik a vállalat eredetileg szintén 2012-re tervezett elsődleges részvénykibocsátása (IPO) is, amely – Takács Krisztián korábbi tájékoztatása szerint - a további terjeszkedés, illetve tevékenységbővítés és az ehhez kapcsolódó hálózatfejlesztés pénzügyi hátterét teremtené meg. A vezérigazgató most elmondta: továbbra is nagy erővel készülnek az IPO-ra, pontos időpontot azonban korai lenne mondani, hiszen az időzítés nagyban függ az aktuális tőkepiaci helyzettől.
A vállalat egy hete zárta le 2012-2013-as kötvényprogramjának első ütemét: a február 6-8. közötti jegyzés során 862 millió forint össznévértékben jegyeztek hazai intézményi befektetők a kötvényekből.
A vállalat egyébként már legutóbbi, szeptemberi gyorsjelentésében is impozáns adatokat közölt: a jelentett 2,2 milliárd forintos árbevétel bő kétszerese az egy évvel korábbinak, míg a 81,9 milliós adózott nyereség 77 százalékkal haladja meg a 2011 hasonló időszakában mértet, üzemi soron pedig közel négyszeres nyereségnövekedésről adott hírt a cég.
A társaság vezetése arra számít, hogy a dinamikus bővülés ebben az évben is folytatódik majd, hiszen 2012 elsősorrban a felvásárlások lezárásáról szól, jövőre azonban már kizárólag a növekedésre koncentrálhat a vállalat.
A vállalat egyébként már legutóbbi, szeptemberi gyorsjelentésében is impozáns adatokat közölt: a jelentett 2,2 milliárd forintos árbevétel bő kétszerese az egy évvel korábbinak, míg a 81,9 milliós adózott nyereség 77 százalékkal haladja meg a 2011 hasonló időszakában mértet, üzemi soron pedig közel négyszeres nyereségnövekedésről adott hírt a cég.
A társaság vezetése arra számít, hogy a dinamikus bővülés ebben az évben is folytatódik majd, hiszen 2012 elsősorrban a felvásárlások lezárásáról szól, jövőre azonban már kizárólag a növekedésre koncentrálhat a vállalat. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.