Az eladott mennyiség növekedése mellett a hazai táblagéppiacon a legfontosabb trend, hogy a kereslet fokozatosan az olcsóbb, illetve kisebb – 7-8 colos – készülékek irányába tolódik el – mondta lapunknak Bagi Bence, az IDC elemzője. Ennek eredményeként természetesen folyamatosan csökkenek az átlagárak, ami egyben azt is jelenti, hogy értékben jóval kisebb mértékben bővül a piac, mint volumenben.
A folyamat igazán az év utolsó hónapjaiban vált látványossá, ekkor árasztották el ugyanis a hazai piacot a korábbiaknál sokkal olcsóbb termékek. Bagi Bence jelezte: 2012 utolsó negyedévében a legtöbb táblagépet – szám szerint 22 ezret – a 20 ezer forint alatti készülékeket is kínáló Concorde adta el Magyarországon, de bő 15 ezer darabot értékesített a My Audio, és az MTech is, amelyek 20 és 30 ezer forint közötti modelljeikkel hódítottak.
Az olcsóbb készülékek térnyerése miatt az átlagár az utolsó három hónapban az egy évvel korábbi majd 400 dollárról (86 ezer forintról) 240 dollár alá (50 ezer forint környékére) süllyedt.
Az egyes termékek közötti jelentős árkülönbség ugyanakkor azt is jelenti, hogy teljesen más képet fest a piac, ha az eladásokat nem darabszámban, hanem értékben szemléljük. Miközben a globális piacon meghatározónak számító ágazati szereplők közül volumenben Magyarországon a Samsung a harmadik helyért küzd, az Apple pedig a dobogó közelében sincs, addig értékben a dél-koreai cég a piacvezető, míg az amerikai társaság a második helyen áll, s csak őket követi az egyébként messze a legtöbb táblagépet értékesítő Concorde. Más kérdés, hogy az olcsóbb termékek iránti kereslet megugrása a Samsung és az Apple eladási adatain is látszik: utóbbi cég például az eredeti iPadnál kedvezőbb árú iPad Miniből kifejezetten sokat adott el a tavalyi utolsó negyedévben – jelezte Bagi Bence.
A táblagép-értékesítés rohamos bővülése természetesen nem magyar sajátosság, 2012 utolsó negyedévében a globális piac is bő 75 százalékkal bővült. Az IDC napokban kiadott jelentése szerint tavaly október és december között világszerte 52,5 millió tabletet adtak el, miközben tavalyelőtt ez szám még a 30 milliót sem érte el.
A hazainál kevésbé élesen jelentkező trend ugyanakkor a világ többi pontján a kereslet olcsóbb termékek irányába történő eltolódása. Bár az Apple részesedésének vártnál jóval gyorsabb csökkenése arra utal, hogy más országokban is egyre nagyobb teret nyernek az amerikai cég termékeinél olcsóbb készülékek, az iPad ugyanakkor továbbra is messze a legkedveltebb táblagép, amit jól mutat az Apple 43,6 százalékos részesedése. Ráadásul a kaliforniai cég dominanciájának csökkenéséből jellemzően nem a legolcsóbb készülékeket gyártó vállalatok profitálnak, hanem a cég legnagyobb kihívói, mint például a Samsung és az Amazon. A tavalyi utolsó negyedévben a dél-koreai csoport már a globális tabletpiac bő 15 százalékát ellenőrizte szemben az egy évvel korábbi 7,3 százalékkal, míg a 2011 őszén piacra lépő Amazon részesedése elérte a 11,5 százalékot. Az Apple egy évvel korábban egyébként még majd 52 százalékot hasított ki a piacból, miközben 2010-ben 84 százalékos részesedésével abszolút egyeduralkodónak számított a szegmensben.
Az IDC szerint a táblagéppiacon a kilátások továbbra is kedvezőek. A piackutató előzetes becslése szerint tavaly az év egészében 122 millió tablet fogyhatott világszerte, az idei prognózisban azonban ennél már 40 százalékkal magasabb szám szerepel, 2016-ban pedig a 280 milliót is meghaladhatja a globális értékesítés. A piacvezető minden bizonnyal még évekig az Apple marad majd, de tovább zárkózhatnak az androidos készülékeket értékesítő gyártók, elsősorban természetesen a Samsung és várhatóan ebben a szegmensben is elterjed a Microsoft új operációs rendszere is.
Bagi Bence elmondta: várakozásaik szerint komoly változás a trendekben itthon sem várható, azaz az értékesítés minden bizonnyal tovább emelkedik majd a következő hónapokban (legalábbis éves összevetésben, hiszen a szezonális hatások miatt az utolsó három hónap 100 ezres eladási adatát az év első két negyedévében nehéz lesz túlszárnyalni), és ha lassuló ütemben, de folytatódhat az árerózió is.
előállító vagy munkaeszköz.
A kutatásból az is kiderült, mennyiben befolyásolja a táblagéphasználat egyéb tartalmak fogyasztását. A felhasználók majd kétharmada több időt tölt tabletje társaságában, mint amennyit olvas, 43 százalékuk pedig többet táblagépezik, mint amennyit számítógép-használattal tölt, s 34 százaléknál már a tévét is veri a tablet.
előállító vagy munkaeszköz.
A kutatásból az is kiderült, mennyiben befolyásolja a táblagéphasználat egyéb tartalmak fogyasztását. A felhasználók majd kétharmada több időt tölt tabletje társaságában, mint amennyit olvas, 43 százalékuk pedig többet táblagépezik, mint amennyit számítógép-használattal tölt, s 34 százaléknál már a tévét is veri a tablet. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.