BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gazdasági bizottság támogatta az útdíj törvényt

Támogatta a parlament gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén az útdíj törvény általános vitáját, amelyről Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy bízik a július elsejei bevezetési határidőben, ehhez pedig kell a törvényi háttér.

Kovács Tibor (MSZP), a bizottság alelnöke kifogásolta, hogy az útdíj fizetés kiépítése törvény nélkül kezdődött el és átláthatatlanul folyik, amiért európai bizottsági eljárás várható. Véleménye szerint a legnagyobb haszonra a rendszer működtetője tesz majd szert.

Fónagy János erre úgy reagált, hogy a befolyó útdíj döntő része az úthálózat korszerűsítését szolgálja majd.

Önbevallásos alapon számlázzák majd az útdíjat a tervek szerint júliusban induló, a 3,5 tonnánál nehezebb teherautókat hatezer kilométer közúton a megtett távolsággal arányosan sarcoló új rendszerben, derült ki abból a törvénytervezetből, melyet péntek este nyújtott be a parlamentnek Németh Lászlóné fejlesztési miniszter – írta a Népszabadság.

A fuvarozók két módon fizethetnek: megállnak egy útdíjautomatánál, és megadják, hogy honnan hová, milyen rendszámú, tengelyszámú, környezetvédelmi besorolású teherautóval mennének. Ezután a gép által kinyomtatott jegyüket beviszik az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. ügyfélszolgálatára vagy egy benzinkútra, és előre rendezik az úthasználat díját.

A másik lehetőség, hogy igénybe veszik egy „bevallási közreműködő”, valószínűleg egy külföldi útdíjszolgáltató vagy egy fuvarozói flottakövető cég segítségét. A lényeg, hogy olyan műholdas helyzetmeghatározást használó fedélzeti egységet telepítsen a kamionba, amely megfelel az Európai Unió elvárásainak. Így pontosan meg lehet határozni, hogy a teherautó merre jár, és az adatok alapján vagy leveszik az útdíjat a fuvarosok előre feltöltött egyenlegéből, vagy utólag kipostázzák a számlát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.