„Továbbra is az árak befolyásolják az európai élelmiszer-kiskereskedelem növekedését” – állapította meg Jean-Jacques Vandenheede, a Nielsen európai kiskereskedelmi tanácsadási igazgatója, aki rámutat: Hozzátette: míg a tavalyi második, harmadik és negyedik negyedévben azt láttuk, hogy a bolti forgalom növekedésének mértéke egyre csökken, addig ez a kedvezőtlen tendencia idén január-márciusban pozitívra változott.
Nominálisan az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom legnagyobb, 12 százalékos növekedését Törökország érte el az első negyedév során, majd Finnország és Ausztria, következett öt-öt százalékos a mutatóval.
Jean-Jacqes Vandenheede ugyanakkor egy másik kedvező változásra is rámutatott: amíg a vizsgált országok élelmiszer-kiskereskedelmében a mennyiségi eladás a tavalyi második, harmadik és negyedik negyedévben csökkent, addig idén már emelkedett, ha csak kis mértékben is, 0,2 százalékkal. Az eladott mennyiség Norvégiában három, Törökországban, Svédországban és Svájcban pedig két százalékkal bővült, ami az átlaghoz képest kiemelkedően jó. A legnagyobb arányú, hat százalékos csökkenést mennyiség szempontjából Írországban, három százalékost Magyarországon, két százalékot pedig Hollandiában regisztráltak.
Csökkent az élelmiszerboltok száma
Nemzetközi összehasonlításban még mindig elaprózott a haza élelmiszer-kiskereskedelem. Amíg nálunk 10 ezer lakosra 19 üzlet jut, addig például Szlovákiában 17, Csehországban 15. Az év elején 19 249 élelmiszerbolt működött itthon, két százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A hagyományos, legfeljebb 200 négyzetméteres lakóhely-közeli boltok aránya 89 százalék maradt, mivel az 50 négyzetméternél kisebbek száma 3 százalékkal 10 785-re csökkent, viszont az 51-200 négyzetméteres egységeknél 2 százalékkal 6 421-re nőtt a boltszám.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.