Továbbra is egyre újabb és újabb lehetséges időpontok hangzanak el azzal kapcsolatban, hogy a parlament mikor fogadhatja el az új turizmustörvényt. Nem kizárt, hogy egy egész ciklus kevés lesz hozzá. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) eredetileg legkésőbb 2011 második felére ígérte a jogszabály megalkotását. A fő konfliktusforrás természetesen a finanszírozás. Meghatároznák ugyanis, mire lehet fordítani az idegenforgalmi adót (ifa), szabályoznák a turisztikai desztinációmenedzsmentet (TDM), és kategorizálnák a szolgáltatásokat.
A Magyar TDM Szövetség azt javasolja, hogy a 2014-2020-as időszakban teljes mértékben épüljön ki a hazai TDM-rendszer. Szerintük a regionális széttagoltság helyett országszerte egységes irányelvek szerint célszerű a fejlesztési célok és források meghatározása, különösen beleértve az utóbbi időszakban ebből a szempontból hátrányosan megkülönböztetett Közép-magyarországi régiót. „Területi vonatkozású javaslat, hogy a vonalas vonzerők (kerékpár, gyalogos, lovas, zarándok) régiókon átívelően is egységes forráshoz jussanak, illetve a Balaton is egységes kezelésre kerüljön a fejlesztéspolitikai programokban” – írta a szövetség.
Úgy látják: a hazai turizmus szektor versenyképességének megőrzéséhez, növeléséhez mintegy 300 milliárd pályázati forrásra lesz szükség az elkövetkező 7 évben is, aminek kihasználását az elmúlt hét évhez képest kiszámíthatóbb, tervezhető és gördülékenyebb pályázati menetrenddel lehet javítani. Fontosnak tartják, hogy a TDM szervezetek dedikált forrásai mellett a Magyar Turizmus Zrt. közvetlenül is részesülhessen EU-s forrásokban, amit a központi marketing és értékesítés ösztönzési feladatok szakmai igények szerinti ellátásával, a TDM szervezetek közreműkődésével eredményesen tudjon felhasználni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.