Ugyanakkor annak aligha lehet örülni, hogy a TOP5 küldőpiacunk közül a német, az osztrák, a brit és az olasz is visszaesett, egyedül az egyre stabilabban a második helyen álló orosz piac tud 27 százalékos növekedést felmutatni. Az eddig is szárnyaló orosz piacnak láthatóan újabb lendületet adott a szeptember végén beinduló új Budapest-Moszkva járat. Ez a hatás minden bizonnyal a novemberi és a decemberi adatokon is látszani fog, hiszen a Wizz Air október végétől minden nap oda-vissza fog repülni a két főváros között, a forgalmas karácsonyi időszak alatt pedig további négy járattal bővíti menetrendjét.
„A külföldi vendégek száma 2,6 százalékkal nőtt és 1,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, míg 9,6 százalékkal több belföldi vendég 8,2 százalékkal több éjszakát töltött a szálláshelyeken, mint tavaly októberben” – tudatta a KSH. A szállodák szobakihasználtsága októberben 53 százalékos volt, 0,7 százalékponttal javult az egy évvel korábbihoz képest. A négy- és ötcsillagos szállodákban 64, illetve 69 százalékos volt a telitettség, a gyógyszállodákban pedig a kapacitások 65 százalékát kötötték le. Budapesten stagnált a forgalom, ám a balatoni szállodások jó hónapot zártak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.