Az utasforgalom többlete már 2013. harmadik negyedévében 235 milliárd forint (789 millió euró) volt a KSH szerint. A forintban számolt egyenleg folyó áron 9,2 százalékkal haladta meg 2012. harmadik negyedévének egyenlegét. „Az import, azaz a magyarok külföldi költése, jóval kisebb mértékben nőtt, mint az export, vagyis a külföldiek magyarországi költése: az utasforgalmi szolgáltatások exportja 5,2, az importja 0,4 százalékkal emelkedett” – közölte a KSH.
Az euró magyarországi kedvező vásárlóértékét utazási érvként használva a Magyar Turizmus Zrt. többek között az osztrák piacon is folyamatosan szervez taktikai kampányokat. A turisztikai marketing cég bécsi külképviselete tanulmányutakkal, online akciókkal, hírlevelekkel és sajtótájékoztatókkal hívta fel az osztrákok figyelmét, hogy nyaralásra szánt pénzük Magyarországon könnyen „gyarapítható”. Az ausztriai statisztikai hivatal szerint már tavaly is Magyarország számított az egyik legkedvezőbb ár-érték arányú turisztikai célországnak. A kimutatás szerint Magyarországon 77 százalékkal több turisztikai szolgáltatást lehet vásárolni ugyanannyi pénzből, mint Ausztriában.
A kiutaztatással foglalkozó utazási irodáknak azonban nem tesz jót a gyenge forint. A mintegy 1200 regisztrált iroda közül 700 foglalkozik külföldi utakkal. Általában a honlapokon vagy katalógusokban látható árakat 305 forintos euró árfolyamon kalkulálták. „Most még nem emelnek árat az irodák” – mondta lapunknak Molnár Judit, a MUISZ szóvivője. Az irodák még 2013 végén kötötték le külföldi szolgáltatásaikat, így az árakat is ennek megfelelően határozták meg. Egy kormányrendelet szerint az utazás kezdete előtt 20 napig lehet díjat emelni maximum 8 százalékkal. Különben indoklás nélkül elállhat az úttól az ügyfél.
Csökkent az irodák kauciója
A tavalyinál kisebb mértékű, összesen 13,8 milliárd forint vagyoni biztosítékot igazoltak 2014-re a Magyarországon letelepedett, vagyoni biztosíték szolgáltatására kötelezett utazási irodák – mondta a Világgazdaságnak Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége elnöke. Még 2010-ben 18 milliárd forint volt az összesített biztosíték, 2011-re történt egy hárommilliárd forintos csökkenés, azóta állandósult a 15-16 milliárd forintos szint. Tavaly 15,5 milliárd forint volt az összmérleg, de ha egy iroda forgalma felfut év közben, akkor a kauciót is emelnie kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.