Tüntetők százai vonultak Malajzia pekingi nagykövetségéhez, követelve a Malaysia Airlines március 8-án eltűnt gépével kapcsolatos pontos tájékoztatást – jelentette a kínai média kedden. A hozzátartozók a maláj légitársaság, a kormány és a hadsereg felelőseinek megbüntetését követelik. A demonstrálók azt kifogásolják, hogy a malajziai hatóságok nem megfelelően kezelték az eltűnt gép ügyét: „két hét hazugságai és félrevezető információi” dühítették fel őket. Szervezetük, a Kínai Családok Bizottsága közleményt adott ki, amelyben kifejtik, hogy az elmúlt 18 napban a malajziai kormány és a hadsereg késleltetve szivárogtatott ki információkat, „megtévesztve a családokat, becsapva az egész világot”, amivel a kutatók és a mentők értékes időt veszítettek. Kína úgy döntött, hogy eddigi hat hajója mellé továbbiakat küld a repülőgép roncsainak felkutatására az Indiai-óceán azon déli térségébe, ahol gyanús úszó tárgyakat láttak kínai repülőgépekről is.
A londoni székhelyű Inmarsat műholdas távközlési szolgáltató cég szakemberei fejtették meg adatok tömkelegének elemzésével és modellezésével, hogy merre vezethetett a Malaysia Airlines több mint két hete eltűnt Boeing 777-esének utolsó útja. A műholdas adatok elemzése szerint az utasszállító repülőgép az Indiai-óceán déli részébe zuhant. A szakértőknek sikerült azt is nagy biztonsággal megállapítaniuk, hogy a gép normál, 30 ezer láb – 9300 méter – feletti utazómagasságon repült.
Bakos József, a HungaroControl légiforgalmi főosztályvezetője szerint Európában a hasonló esetek előfordulása szinte elképzelhetetlen, hiszen a polgári gépek mozgását mindenhol radarok segítségével követik a légiforgalmi irányítók. Ha a személyzet esetleg mégis megpróbálna láthatatlanná válni, a nemzeti, illetve a NATO légvédelmi rendszerei biztosan észlelnék az elsődleges radarjeleket, ezért egy nagy utasszállító gép nagyon nehezen tűnhetne csak úgy el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.