Egyre több balatoni település készül fövenyessé alakítani a strandját, mert ezt szeretik legjobban az idelátogatók. Nyárra elkészülhet az eddigi leghosszabb ilyen partszakasz, amelyet Fonyód központi strandján építenek ki – áll a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatójában. Csonki István elmondta: Fonyód támogatást kap strandjának megújítására, el fogják bontani a partvédőműveket, és mögötte homokkal feltöltött lidót alakítanak ki a parti részen.
Ezt a vízügy csak támogatni tudja – tette hozzá a szakember –, hiszen ez a törekvés segít visszaállítani a tó eredeti állapotát, s minden újabb fövenyes partszakasz egy kicsit növeli is a tó mederterületét, és segíti a víz öntisztulását. Akkor is, ha ma még csak szerények az eredmények, a partnak csak csekély hányadát alakították át fövenyessé. Tavaly Balatonfüred, jelenleg pedig Balatonfűzfő és Balatonszepezd kapott engedélyt a strandjai egy részének fövenyessé alakítására, és most zajlik Balatonudvari és Vonyarcvashegy kérelmének elbírálása. „Üdvözlendő ez a törekvés, de nem szabad elfelejteni, hogy nem mindenhol lehet vagy érdemes lidósítani, mindenhol kutatásnak kell megelőznie a beruházást!” – hangsúlyozta a vízügyi szakember. A feltöltéseket kizárólag bevizsgált mederanyaggal vagy tiszta homokkal szabad elvégezni.
A leghosszabb Fonyódé
Balatonlelle úttörőnek számított strandja lidósításával, amely hozzájárult a forgalom felpörgéséhez. Fonyód polgármestere, Hidvégi József meg arról tájékoztatott, hogy a Sándor-telepen júniusra készül el a Balaton leghosszabb fövenyes strandja. A lidósításhoz kétezer köbméter bevizsgált homokot használnak fel. Játszóterek, sétányok, közösségi épületek, sportpályák is épülnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.