Vége a földalatti peronján és a metrókocsikban való tésztalevesezésnek, a főtt kukorica majszolásának, a gőzölgő húsos batyuk falatozásának, a szójaitalok és egyéb szörpök szürcsölésének Pekingben.
Aki a szabályokat megszegi, 500 jüanig (majdnem húszezer forintig) terjedő helyszíni bírságra számíthat. A rendelkezést a helyi online közösség nagy örömmel üdvözölte. Nagyon sokan kifejezésre juttatták örömüket, mert már régóta vártak erre a korlátozásra, mondván (írván), hogy elegük volt a zsúfolt kocsikban terjengő ételszagból. Peking nem az első, amely elszánta magát a tiltás bejelentésére, Sanghaj, Kanton, Hszian, Sencsen és más városok már korábban megtették ezt. Egyik érvük az volt, hogy ezzel is civilizáltabbá kívánják tenni a közösségi közlekedést, és normáikat tekintve közelebb kerülnek a nemzetközi gyakorlathoz. Így a szigorúbb szingapúrihoz, vagy éppen a hongkongihoz. 2012-ben nagy botrányt kavart, amikor a különleges közigazgatási övezetben, Hongkong városában egy csoport anyaországi turista és a helyiek között hangos veszekedés tört ki a helyi vonaton, mert az egyik turista kinyitott egy leveskonzervet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.