Az import adta a magyar energiabiztonságot

Tavaly mintegy 10 százalékkal 9100 megawattra csökkent a hazai bruttó erőművi kapacitás. Nagyon sok erőmű már állandó hiányban volt, az üzembiztosan igénybe vehető teljesítőképesség pedig a beépített kapacitásnak alig a kétharmadát tette ki. Ezért a maradó teljesítmény csak az importtal együtt haladta meg az előírt öt százalékot. A 6307 megawattos bruttó csúcsterhelés jelentősen elmaradt az előző évitől és még többel az eddigi legnagyobb csúcsterheléstől is. Igaz, hogy ezzel nőtt a csúcskihasználási óraszám, de az egész hazai erőműpark teljesítőképességének a kihasználása 38 százalékra mérséklődött. Csak a két nagy alaperőművünk termelése volt a meghatározó: a Paksi Atomerőmű kihasználása 88, a Mátrai Erőművé 74 százalékot ért el. A hazai szénnel működő Oroszlányi Erőmű kihasználtsága 42 százalékra esett, a legnagyobb menetrendtartó erőmé, a Csepeli Erőműé pedig alig volt több 25 százaléknál. Az új, nagy kombinált ciklusú  egységek évi átlagos igénybevétele jelentősen 10 százalék alatt maradt. Mivel az összes áramfelhasználás több mint 1 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, az importszaldó pedig tovább nőtt, a biztonságot továbbra is a nagy importhányad teremtette meg.

Az idei első negyedévben – talán az enyhe tél miatt – tovább csökken a villamosenergia-felhasználásunk. Ám tovább nő az álló, az állandó hiányban lévő erőművek teljesítőképessége is, vagyis az importszaldó aránya továbbra is nagy. Így változatlanul elsősorban a behozatali többlet jelent biztonságot az ellátásunkban. Az élesedni látszó kapacitáshelyzet miatt látni kell, hogy mi várható az évtized végéig.

Többek között a várható leállások miatt a 2020-ig hátra lévő hat évben legalább 1500 megawatt új kapacitást kellene üzembe helyezni. Ennek most még elég kicsi az esélye. Az ilyen rövid távú gondok főként a megújuló forrásra alapozott áramtermelés növelésével győzhetők le, bár ezen erőműveknek a kapacitásértéke kisebb.

Hosszabb távra, 2030-ig vagy még tovább egyedül az atomerőmű-építés már elhatározott útja látszik biztosnak. Kicsit azonban félrevezető lehet ez a biztonság, hiszen ezeket a nagy blokkokat csak a következő évtized második felében helyezik üzembe, és főleg a kiesők helyettesítését szolgálják. A fő kérdés tehát nem az, hogy a következő évtized végén milyen kapacitásokra számíthatunk, hanem az, hogy addig, vagy az után milyen erőműveket kell építeni. Inkább tehát a 10 gigawattról 14 gigawatt fölé növő erőműparkunkban a 8-11 gigawattnyi nem nukleáris erőművi teljesítőképesség összetétele lehet vizsgálandó. Várhatóan több új atomerőmű-blokk szükséges a meglévők felváltására, de a többi hazai erőművet is előbb vagy utóbb pótolni kell.

Mi lesz az atomerőmű mellett?
Amennyiben a hazai csúcsterhelés az erőműparkkal és az importtal az évtized végére eléri a 10 ezer megawattot, akkor ebből 2000 megawattot ad az atomerőmű, a többi pedig megújuló és fosszilis forrásokon üzemelhet. Ez az egyéb erőműves arány 2040-ig akár 10 800 megawattra is megnőhet, mert a szükséges 14 400 megawattot ekkor már egy 3600 megawattot megközelíthető új atomerőmű segítheti elérni. Az igazi kérdés mostanában az lehet, hogy milyen összetételű lesz az említett 8000 és 10 800 megawatt teljesítőképességű hazai, nem nukleáris erőműparkunk.