Közbeszerzési pályázaton keresi az FGSZ Földgázszállító Zrt. azt a tervezővállalatot, amely elkészítené az osztrák–magyar–román gázfolyosó hazai szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát. Az új szállítási útvonalon majd Magyarországra hozható, illetve innen továbbítható minden olyan gáz, amely a romániai hálózatba már eljutott a kaszpi térségből, a Közel-Keletről vagy Oroszországból, de mindenekelőtt Románia új, tengeri lelőhelyeiről.
A gázfolyosó kialakítása régi terv, de az FGSZ várni kényszerült. Nagyjából ugyanis ugyanezen, de rövidebb nyomvonalon haladt volna a Nabucco, majd a Déli Áramlat is, amelyek elsőbbséget élveztek a hazai tervvel szemben. Az utóbbi projektek mostanra lekerültek a terítékről, az a szándék viszont nem, hogy térségünkbe délkelet felől is érkezzen gáz.
A gázfolyosó fő eleme a Városföld–Adony–Ercsi–Győr vezeték lesz. Az egy méter átmérőjű, összesen mintegy 210 kilométer hosszú cső mind a négy említett településnél csatlakozna az ország nagynyomású földgázszállító rendszeréhez. A beruházás révén kisebb térségi gázközponttá válhat a Kecskemét közeli Városföld, amelynek gázlétesítményeit egy gázmotoros kompresszorral kell még kiegészíteni. Felfutás várható Ercsin is, mert ott építene gázüzemű erőművet az FGSZ tulajdonosa, a Mol Nyrt. Az erőmű gázellátása kedvezőnek ígérkezik: a létesítmény az osztrák–magyar–román folyosón a meglévőtől független útvonalon juthatna energiahordozóhoz, miközben hozzáférne a hagyományos forrásokhoz is Százhalombattán át, sőt még a Szlovákia felőli importhoz is. Utóbbi Vecsésnél jut be az országos hálózatban. A gázfolyosó részeként létesül majd egy 11 kilométeres leágazás Ercsitől Százhalombattáig.
A projekt másik fontos része a gáz beléptetése Magyarországra. E célból Csanádpalotán kompresszorállomás létesül, és kibővítik az ottani mérőállomást is.
Az FGSZ az általa várt, legfeljebb tíz ajánlatból a legolcsóbbat fogja elfogadni, ám – élve a közbeszerzési törvény adta lehetőséggel – nem tette közzé, hogy mennyi pénzt szán a munkára. Kiírásában így nettó 1 forintban jelölte meg a megbízás becsült értékét, de később persze ki kell terítenie a lapjait. A megvalósíthatósági tanulmányt 2017. április 30-ra várja. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal egy hónapja hagyta jóvá a társaság tízéves, gördülő fejlesztési tervének legújabb változatát, amelyben a fenti projekt elemei 2017-es kezdéssel szerepelnek. A hivatal már tavaly rábólintott arra, hogy az FGSZ együttműködjön ausztriai és romániai partnerével. A több tízmilliárd forintos beruházás nem uniós forrásból valósulna meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.