BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Soha nem voltak még ilyen bizakodóak a magyar vállalkozások

Történelmi csúcson van a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások bizalmi indexe. A mutató történetének legmagasabb értékét leginkább a közterhek csökkenésére, a vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és a javuló versenyhelyzetre irányuló pozitív várakozások eredményezték – áll a K&H Bank Zrt. mai jelentésében.

„A vállalkozások láthatóan optimisták a kormányzat gazdaságpolitikáját illetően, ugyanis a K&H kkv bizalmi index 12 éves rekordot ért el. Az eddig nem látott optimizmus fő mozgatórugója a felmérés előtt nem sokkal bejelentett adó- és járulékcsökkentés lehetett” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztályvezetője.

Az index emelkedése főként annak köszönhető, hogy a vállalkozások az őket érintő közterhekkel kapcsolatban újabb pozitív irányú változásra számítanak

„Tovább nőtt az alacsonyabb közterhekkel kalkulálók aránya (29 százalék), miközben az index történetében a legalacsonyabb értéket érte el azok aránya, akik a következő egy évben a jelenleginél magasabb adókkal és járulékokkal terveznek (14 százalék)” – mondta Kovács Viktor Zoltán.

A cégek a versenyhelyzetben is javulásra számítanak, hiszen közel minden negyedik vállalkozás véli úgy, hogy idén lekörözi a konkurens cégeket. Erre nagy szükség lenne, hiszen a Világgazdasági Fórum legfrissebb, 2016-17-es versenyképességi rangsorában az eddigi legrosszabb eredményt érte el hazánk. A 138 országot összehasonlító jelentésben hat helyet visszaesve a 69. helyen szerepel Magyarország – áll a közleményben.

A bizalom minden árbevétel-kategóriában és ágazatban erősödött, ráadásul a várakozások - 12 év alatt most másodjára - szektortól és mérettől függetlenül is a pozitív tartományban vannak. Szokásos módon a középvállalkozások a legoptimistábbak, hangulatuk már egy éve stabilan a pozitív sávban van (26 pont), a kisvállalkozások bizalma jelenleg 14,5 ponton áll, és melléjük már a mikrovállalkozások is felzárkóztak (5 pont). A szektorok közül jelenleg az agrárium a legoptimistább (23 pont), amelynek hátterében feltehetően az idei rekord gabonatermés, és a november végéig megközelítőleg 118 milliárd forint egységes területalapú támogatási előleg kifizetése állhat – derül ki a közleményből.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.