A magyar agrár-külkereskedelem exportteljesítménye 2010 és 2012 között meredeken nőtt. 2012-ben már meghaladta a 8 milliárd eurót. A 2014-es enyhe gyengülést követően 2016-ra a kivitel értéke elérte a 8037 millió eurót. A 2010-2012-es időszakban az élelmiszerimport mérsékeltebben növekedett az élelmiszerexportnál, aminek következtében az egyenleg is meredeken emelkedett, és 2012-ben elérte a 3,6 milliárd eurót. Ez a csatlakozást követő időszakra jellemző szaldó több mint háromszorosa volt.
2013-tól kezdve folyamatosan csökkent a pozitív egyenleg, 2016-ben már „csak” 2,9 milliárd euró körül alakult. Ez a többlet Magyarország külkereskedelmi aktívumának mintegy 30 százalékát teszi ki, legfontosabb termékcsoportjai pedig a gabonafélék (15 százalék), a húsfélék (13 százalék) és az állati takarmányok (10 százalék). Ugyanakkor elmondható, hogy Magyarország továbbra sem aknázza ki a benne rejlő agroökológiai potenciált, ami a termelés és az export mennyiségi és minőségi fokozását tenné lehetővé – vélik az OTP Agrár szakértői.
A magyar agrárexport összetételében továbbra is a kisebb hozzáadott értékű termékek vannak túlsúlyban. 2016-ban a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek kivitelének 31 százalékát a feldolgozatlan termékek, 30 százalékát pedig az elsődleges feldolgozottságú termékek adták, míg a másodlagos feldolgozottságú termékek aránya csupán 39 százalékot tett ki.
„Ez az export-termékszerkezet komoly gátja lehet a célpiacok sikeres diverzifikációjának, vagyis a minél szélesebb körben történő értékesítésnek. Az olcsó, feldolgozatlan termékeket ugyanis csak viszonylag kis távolságra tudjuk szállítani. Emellett ezek nagy aránya növeli a kiszolgáltatottságot, hiszen az ilyen homogén termékek beszállítója bármikor könnyen lecserélhető. Érdekesség, hogy ezzel párhuzamosan az importban a másodlagosan feldolgozott termékek súlya a meghatározó Magyarország esetében” – olvasható a tanulmányban.
A külkereskedelmi mérleg pozitív szaldójának további erősítéséhez új célpiacok kijelölésére is szükség van. Jelenlegi az agrár-külkereskedelmi forgalom 87 százalékát az uniós országokkal bonyolítja Magyarország, ami 1,9 milliárd euró egyenleget tesz ki. Az öt legnagyobb exportpiac – Németország (1220 millió euró), Románia (927 millió euró), Olaszország (760 millió euró), Ausztria (717 millió euró) és Szlovákia (474 millió euró) – együttes részesedése a teljes agrárexportból 51 százalék.
A szakértők szerint a magyar élelmiszergazdaságnak a nyugat-balkáni térségben vannak a legnagyobb potenciális piacbővítési lehetőségei. Ezt magyarázza a viszonylag kis szállítási távolság, a hasonló fogyasztói ízlés, valamint az, hogy az itt található országok szinte kivétel nélkül nettó élelmiszerimportőrök és középtávon csatlakozni fognak az Európai Unióhoz. Az új piacok kínálta lehetőségek kiaknázása azonban csak a megfelelő finanszírozási háttér biztosításával lehetséges. Az exportfinanszírozás és -hitelezés az exportösztönzés és -támogatás egyik legfontosabb eszköze, amelybe a pénzintézeti szektor leginkább bekapcsolódhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.