BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Naperőművet szerzett az ALTEO

Az ALTEO Group a Domaszék 2MW Kft. megvásárlásával annak közel 2 megawattos domaszéki naperőművének tulajdonosa lett. Az ügylet zárásával bekerült az első működő fotovoltaikus egység az ALTEO Csoport erőművi portfóliójába.

A korábban az EOGEN Csoport tulajdonában álló négy, egyenként 495 kilowattos szilícium kristályos naperőmű-egység a Szeged melletti Domaszék külterületén épült meg még 2017 nyarán. A most zárult tranzakcióval az ALTEO megújuló erőművi portfóliójában az alternatív gázos egységek, valamint a víz- és szélerőművek mellett megjelent a naperőművi energiatermelés is.

Ez a mostani egy újabb fontos mérföldkő az ALTEO életében, hiszen ez az első üzemelő naperőmű a társaság portfóliójában. Ez az első megvalósult és már termelő, vadonatúj naperőműve a portfóliónknak, amely a tavalyi sikeres tőzsdei tőkeemelés révén bevonzott forrásokra alapozva valósult meg.

– emelte ki Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója.

ifj. Chikán Attila az Alteo vezérigazgatója
Forrás: MW

Hozzátette: a napokban elindított monori fotovoltaikus erőművek megvásárlását célzó ügylet további 4 megawattal fogja emelni majd az ALTEO naperőműves kapacitásait, így várhatóan 2018 második félévében már legalább 6 megawattnyi naperőmű fog a cégcsoport megújuló erőműveket tömörítő portfóliójában működni.

A naperőművek előnye, hogy a rendszer kialakítása egyszeri beruházást igényel, majd megbízható módon minimum negyed évszázadon át biztosítja a klímabarát energiatermelést, miközben karbantartási igénye minimális, működtetése pedig távfelügyelettel is megoldható. Szeged és környéke a napsütéses órák számát tekintve az egyik legjobb területnek számít hazánkban – áll a közleményben.

A teljes, 2 megawatt kapacitású naperőmű éves szinten mintegy 2400-2600 megawattóra áramot termel majd, amelyet a megfelelő engedélyek birtokában a Kötelező Átvételi Rendszer keretein belül értékesít majd az ALTEO Group a MAVIR részére.

A Budapesti Értéktőzs­dén jegyzett energetikai vállalat az elmúlt időszakban igyekezett bővíteni portfólióját napenergiával kapcsolatos projektekkel: novemberben két naperőművet tervező projekt­céget vásároltak, a Mon­solar Kft.-t és az IT-Solar Kft.-t.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.