A Sears Holding hamarosan csődbe megy – az elmúlt évtizedben minden esztendőben ezt jelezték előre a Wall Street elemzői. A kiskereskedelmi óriás azonban – eddig – rendre túlélte a viharokat. Ez az év sem más. Az eszközállomány csökken, a fő tevékenység nem mutatja a javulás jeleit – mondta a Business Insidernek Christina Boni, a Moody’s alelnöke. A hiányok finanszírozása egyre nagyobb kihívást jelent, ami növeli a csőd kockázatát.
A piaci szereplők erős kritikával fogadták a cégvezetés azon döntését, hogy a DieHard és a Kenmor márkákat az Amazonon értékesítik majd. Jóval pozitívabb volt a fogadtatása a Sears Holding tulajdonában lévő diszkontlánc, a Kmart esetleges teljes bezárásának. A cég a nyilatkozatok szerint a teljesítmény javítására és a likviditás növelésére koncentrál. A stratégiai szerkezetátalakítási programmal a bejelentés szerint 1,25 milliárd dollárt takaríthatnak meg. Az eredmények azonban egyelőre kevéssé látszanak.
A Sears árbevétele 2013 eleje óta 45 százalékkal csökkent, adóssága meghaladja a 4 milliárd dollárt, és évente több mint 1 milliárd dollár a veszteség. Az idén év eleje óta 400 Sears és Kmart üzletet zártak be. A tervek szerint ezt további 63 követi januárban. Az év eleji bezárásokat is figyelembe véve a Sears egységeinek száma 1041-re csökken a 6 évvel ezelőtti 3510-ről. A Kmart láncnál a helyzet még rosszabb, a boltok piaci részesedése az idén 30 százalékkal csökken várhatóan. Míg két évvel ezelőtt még 941 Kmart üzlet volt, a közelgő bezárások után 500 marad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.