BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korai temetni a szentgotthárdi Opelt

A tulajdonos, a francia PSA konszern a napokban jelentette be a belső égésű motorok fejlesztésének leállítását. Ez a nyugat-magyarországi gyár számára baljós előjel is lehetne, Szentgotthárdon azonban kifejezetten bizakodóan tekintenek a jövőbe.

Teljes gőzzel termel a szentgotthárdi motorgyár – nyilatkozta a Világgazdaságnak a gyár sajtószóvivője, Kaszás Zoltán.

Az üzemben három műszakban gyártják a tulajdonos, a francia PSA csoport legfontosabb turbó benzinmotorját, ez a lendület pedig a következő időszakban is kitart majd.

Lapunk annak apropóján kereste meg a céget, hogy a mögötte álló konszern vezérigazgatója, Carlos Tavares egy november végi konferencián azt közölte: nem fektetnek több pénzt a belső égésű meghajtások fejlesztésébe, mivel az Európai Unió és Kína is „tisztább vezetésre” törekszik. A bejelentés itthon abban a kontextusban kapott visszhangot, hogy ezzel lassú halál elé néz a nyugati határ széli, csaknem harminc éve fennálló gyár is.

Az Opel Szentgotthárd mostani foglalkoztatotti létszáma 800 fő.

Az autóipari szaktekintélyek egyöntetű véleménye szerint a belső égésű motoroknak még sok évig lesz létjogosultságuk nemcsak önálló erőforrásként, hanem a hibrid, vagyis a kétkomponensű technológia alkalmazásában is – mondta Kaszás Zoltán.

Tény, hogy az európai piacon a teljesen elektromos járművek (BEV) előretörése mellett a hibrid elektromos (HEV) és a plug-in hibrid (PHEV) modellek részesedése is felfutást mutat. Az e téren is iránytűnek számító Németországban a Top Tier Consultants stratégiai tanácsadó cég mérése szerint a BEV és a PHEV hajtástípusok 2020 szeptemberében együttesen 15,6 százalékos súlyt képviseltek, miközben ez az arány tavaly szeptemberben még csak 3,9 százalék volt.

Fotó: MTI/Varga György

A HEV ugyanebben az időszakban már 13 százalék körüli pluszban van. Franciaországban egy év alatt 3,4-ről 10,7 százalékra ugrott a BEV és a PHEV részesedése, az Egyesült Királyságban csaknem háromszoros, Spanyolországban majd négyszeres, Olaszországban pedig több mint kétszeres a szegmens bővülése. Igaz, hogy ezzel párhuzamosan a tisztán benzines hajtás ellentétes pályát ír le, de a hibridek kategóriája jókora potenciált mutat.

A szentgotthárdiak azért is bizakodhatnak, mert a PSA járműkibocsátása az előrejelzések szerint 2022-re 3 százalék körüli pluszba fordul át az idei markánsabb és a 2021-es minimális csökkenés után, ami visszafogottabb mértékben 2023-ban is folytatódhat.

A csoport ráadásul 2021 első negyedévében a terv szerint fúzióra lép az olasz–amerikai Fiat Chrysler Automobiles konszernnel, ezzel a világ negyedik legnagyobb autógyártóját megalkotva Stellantis néven.

Az egyesüléssel több piacon is erősödést tűztek ki célul a felek:

az Opel Oroszországban, a Peugeot az Egyesült Államokban, a Citroen pedig Indiában kapcsolhat magasabb fokozatra.

A magyar gyárban az év elejétől előállított háromhengeres, 1,2 literes, turbófeltöltős, benzines motorra tehát középtávon nagy valószínűséggel lesz igény, amelynek kiszolgálására a kapacitások is rendelkezésre állnak.

A plafon évi 350 ezer motor, ettől pillanatnyilag messze van az üzem.

Tavaly Szentgotthárdon 156,5 ezer motort gyártottunk, az idén ennél jóval többet fogunk

– hangsúlyozta a társaság szóvivője. Hogy pontosan mennyivel, arról az év végeztével tájékoztatnak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.