Nincs az sehol acélba marva, hogy egy ipari robot csak egykarú célszerszám lehet – gondolták a világ egyik vezető energetikai és automatizálási cégének, a zürichi központú ABB-nek a mérnökei, amikor megalkották az apró alkatrészek összeszerelésére tervezett FRIDA (Flexible Robot Industrial Dual Arm) névre keresztelt „kétkezes” robotot.
Az egy éve a rangos red dot „best of the best” (a legjobbak legjobbja) termékdizájn díjat elnyert FRIDA ugyanakkor nem az ABB első robotgyermeke, hiszen a cég jóval több mint 200 ezer modelljét állították már munkába világszerte.
Magyarországon 600 felett jár az ABB robotok száma. Technológiai tudásukat többek között az Audi, az Univer, a Gyermelyi Tésztagyár és az Agrofeed termelő üzemeiben kamatoztatják, valamint világszerte gyárak és kutatóközpontok ezreiben.
ABB robotok segítettek például létrehozni az ősrobbanás szimulálásához szükséges környezetet a svájci-francia határ alatt létesített Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) hadron ütköztetőjében.
Ipari robotok nagyobb számban az autógyártásban a hetvenes években kezdtek megjelenni, főként a ponthegesztés területén, mivel ennek a hegesztő eljárásnak a robotizálása mozgásvezérlés szempontjából viszonylag egyszerű feladatot jelentett. A hazai autóipar számára az ABB szállít robotokat. A Magyar Suzuki hegesztőüzemébe például közel 750 robotot telepítettek.
A Suzuki komoly számításokat végez, hogy mérlegelje, hogy mikor érdemes kiváltani az emberi munkát. Általánosságban olyan helyeken alkalmazhatók robotok, ahol a precíz hegesztés például gyorsabb robotvégzéssel, mint ponthegesztő pisztollyal. De olyan esetben is indokolt a robotmunka ahol a darabok nehezek, a tizedmilliméteres pontosságú illesztéseket emberek csak kis termelékenységgel és nagy hibával tudnák végezni. Ezt a műveletet a Suzuki (más autógyárakhoz hasonlóan) ugyancsak robotokra bízza.
Esztergomban elsősorban a Fanuc RS-szériát használják. Ezek általában alkatrészt hordanak, ponthegesztést végeznek és tömítő anyagot hordanak fel. Teherbírásuk 70-500 kilogramm. Míg a robotok leginkább a hegesztő és prés részlegen dolgoznak, és részben a festést is ők végzik.
Az ABB közlése szerint négy fő szempont alapján történik a robotok kiválasztása. A vevők elsősorban a felhasználás alapján döntenek: így a kiválasztható robottípus lehet festő-, hegesztő-, palettázó, élelmiszeriparba szánt robot, stb. Elemzők szerint továbbra is az autó- és az elektronikai ipar lesz a robotika legfőbb felvevőpiaca.
Az ABB tájékoztatása szerint a jövő fejlesztései jelen állás szerint az ember-robot együttműködés irányába haladnak, hogy robot és ember egy térben, egymás mellett, egymást segítve tudjon dolgozni. Ehhez a biztonságtechnikai fejlesztések még ma is folynak, amelyek remélhetőleg ezt a közeljövőben lehetővé teszik.
Robotok alkalmazása révén a dolgozóknak nem kell sötét, szennyezett, forró vagy veszélyes körülmények között munkát végezniük. Ugyanakkor a fémkollegák segítik a gyártási pontosság és gyorsaság növelését, hiszen nincs szükségük szünetekre, nem lesznek betegek és nem tereli el semmi a figyelmüket.
Ne feledkezzünk meg azonban a kérdés másik oldaláról sem: a fejlett ipari folyamatok magasan képzett fizikai munkásokat igényelnek, sokoldalú szakmunkásokat azonban egyre nehezebb találni és egyre költségesebb alkalmazni. A robotok alternatívát jelenthetnek, ráadásul nincs szükség felvételi és képzési költségekre.
Meglepően jól alakult az elmúlt év az ABB Robotics számára
Miközben Európa bizonyos részein fennmaradt a gazdasági bizonytalanság, ezt bőven ellensúlyozta az autóipari befektetések erősödése és az amerikai, valamint az ázsiai kontinensen mutatkozó növekvő kereslet. Mindez, valamint a fogyasztói elektronikai termékek piacon bekövetkező robbanásszerű növekedés ismét rekord szintre emelte a cég eredményét 2012-ben. "Mivel számtalan demográfiai és gazdasági tényező segiti a rugalmas automatizálás gyors elterjedését, 2013-ban ismét kiváló év elé nézhet az ABB Robotics és az egész iparág" – fogalmazott Per Vegard Nerseth, a vállalat vezetője.
további információk >>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.