Egyre több okosváros-megoldással lehet találkozni az országban, és az állam is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ezekről tudjon a lakosság. A fejlődés jó dolog, de felmerülhet a kérdés, biztos szükség van arra, hogy okosvárosok épüljenek ki? Eddig megvolt az emberiség okosvárosok nélkül, most miért lett rá szükség? Pusztán azért, mert a technológiai fejlődés lehetővé teszi, és badarság lenne nem élni ilyen lehetőségekkel? Vagy mert olyan globális társadalmi változás indult, amelyre az okosvárosok jelenthetik a megoldást? Utóbbira a válasz egyértelműen igen. Ha nem készülnek fel a városok az egyre erősödő urbanizációs folyamatra, néhány évtized alatt élhetetlenné válhatnak. 2025-re a városokban élő lakosság mintegy 58 százalékkal emelkedik, 2050-re pedig a világ népességének 80 százaléka városokban él majd. Az okosvárosok tehát az urbanizációs problémákra kell, hogy választ adjon úgy, hogy megnövekedett lakosságszám mellett is fenntartható legyen.
Kritikus pont például a vízellátás és szennyvízkezelés, hiszen kevés helyen megoldott a pazarlás kérdése, és elkerülhetetlen a víz városokon belüli körforgásának újragondolása, az újrahasznosítás. A hulladékgazdálkodás is komoly problémákkal nézhet szembe, ha megduplázódik a városok népessége, és gondolni kell az egyre nagyobb problémát okozó túlfogyasztásra is. Nagy és szükséges változás előtt áll a közlekedés is, a nagyvárosok felelnek az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 70 százalékáért, és a városi emberek közérzetének és egészségének egyik legfontosabb alakítója. Az okosvárosokban szükség lesz a közlekedés átszervezésére, az új, környezetkímélő technológiák előnyben részesítésére, a biciklis közlekedés fejlesztésére. De legalább ekkora kihívást jelent majd az energetika kérdése is az okosvárosoknak, mivel az energiatermelést össze kell egyeztetni a környezetvédelmi és kényelmi szempontokkal, szükség lesz a hatékonyabb felhasználásra, az alternatív és lokális energiaforrások bevonására, elterjedésére.
A T-Systems nagy feladatot vállalt abban, hogy Magyarországon segítsen a városoknak okosvárosokká válni, hiszen már több éves tapasztalata az okosváros-megoldások teljes körű kivitelezésében, és a megbízások során közös tervezéssel keresi a megfelelő megoldásra és ha kell, továbbfejleszti, átalakítja az eredeti elképzelést.
Jó példák már szerencsére Magyarországon is vannak. Zalaegerszegen a ZalaZone járműipari tesztpályán mutattak be a T-Systems közreműködésével a régióban először konkrét manővereket 5G hálózaton kommunikáló önvezető járművekkel, valós körülményeket szimuláló környezetben. A pályára Sparkon megoldáson alapuló okos parkolási rendszert telepített a T-Systems, hogy az önvezető autók irányítás nélkül, nagyobb távolságból is optimalizálni tudják a parkoláshoz szükséges időt, előre lefoglalva a használni kívánt parkolási helyet.
Gyakran hangoztatják egy-egy projektnél, hogy a város lakosai lesznek a haszonélvezői. Amit ezek által kapnak, az a magasabb életminőség, az élhetőbb és fenntarthatóbb város, szolgáltató szemlélet, több szabadidő, kevesebb frusztráció, intenzívebb közösségi élet, enyhülő zsúfoltság az utakon és a tömegközlekedésben, csökken a feleslegesen megtett kilométerek száma, valamint javuló minőségű és elérhetőségű oktatást.
A témáról bővebben a T – Systems Sympoziumán lesz szó, bővebb információ symposium2019.hu weboldalon található.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.