Január elsejétől még biztonságosabbá vált az internetes bankkártyás vásárlás, köszönhetően annak, hogy az Európai Unió szabályai szerint a kereskedőknek és szolgáltatóknak, valamint a kártyakibocsátó bankoknak úgynevezett erős ügyfél-hitelesítést kell alkalmazniuk. A biztonságot a többlépcsős azonosítás segíti, amelynek keretében a bankkártya-adatok szokásos megadása mellett olyan adatokat is meg kell adnunk fizetéskor, amelyek azt bizonyítják, hogy jogosan használjuk az adott kártyát.
Az OTP Bank kártyabirtokosainak jelentős része időben felkészült a többlépcsős azonosításra, és megtette az ehhez szükséges intézkedéseket. Azonban vannak, akik még nem léptek, pedig már csak így tudják internetes vásárlásra használni a bankkártyájukat. Nekik javasoljuk, hogy mindenképp tájékozódjanak esetleges teendőikről a bank weboldalán – hívta fel a figyelmet Takács Domokos, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője.
A többlépcsős azonosítás használatához az OTP Bank ügyfeleinek előzetesen mindenképp regisztrálniuk kell az Internetes biztonsági kód szolgáltatásra, érvényes mobiltelefonszámuk megadásával.
Aki korábban már megadta mobilszámát a banki azonosításhoz, de még nem regisztrált a szolgáltatásra, az OTP SmartBank mobilalkalmazásban, vagy az OTPdirekt internetbankban teheti ezt meg a legegyszerűbben, illetve bármelyik OTP Bank fiókban. Azoknak viszont mindenképp el kell látogatniuk egy bankfiókba, akik még nem adták meg mobiltelefonszámukat a banknak. (Bankfiókban tudnak regisztrálni a szolgáltatásra a társkártya- és az üzleti kártyabirtokosok is. A fióki ügyintézéshez érdemes előre online időpontot foglalni.)
A regisztráció lépéseit az alábbi oktató videó is segíti.
A szolgáltatás beállítását követően a kártyabirtokosoknak kétféle lehetőségük van internetes vásárlásaik jóváhagyására. Ha már használják az OTP Bank mobiltelefonos alkalmazását, a kártyaadatok szokásos megadását követően a bank egy felugró értesítést küld a telefonra, amelyen keresztül az ügyfél az applikációba belépve tudja jóváhagyni a fizetést. A mobilappos jóváhagyási folyamat gyors és egyszerű, hiszen akár biometrikus azonosítással is elvégezhető.
Azoknak az ügyfeleknek, akik nem akarnak/tudnak banki applikációt telepíteni a mobiltelefonjukra, a bankkártya-adatok megadása után egy SMS-ben kapott, egyszer használatos kódot és a 3 jegyű TeleKódot kell megadniuk az internetes fizetési felületen ahhoz, hogy a tranzakció végrehajtható legyen. Megfelelő azonosítás hiányában a bank nem engedélyezheti a tranzakciót az ügyfél pénzének védelme érdekében.
Takács Domokos arra is felhívta a figyelmet, hogy azoknak az ügyfeleknek, akik SMS-ben kapott kódot és TeleKódot használnak, a többlépcsős azonosításhoz előzetesen meg kell változtatniuk az alapértelmezett TeleKódjukat egy olyan számra, amit csak ők ismernek. (A TeleKód alapértelmezetten a bankkártyához tartozó számla számának utolsó 3 számjegye.)
A TeleKód igénylést/módosítást nem csak a bankfiókban, hanem az OTP SmartBank mobiltelefonos alkalmazásban, az OTPdirekt internetbankban, az OTPdirekt automata telefonos szolgáltatáson, vagy akár az OTP Bank ATM hálózatán keresztül is elintézhetik az ügyfelek. Fontos, hogy a többlépcsős azonosításhoz szükséges beállításokat külön-külön, minden betéti- és hitelkártyához, valamint ezek társkártyáihoz is alkalmassá kell tenniük.
Az új azonosítási folyamat kezdetben okozhat kisebb-nagyobb elakadásokat, főleg azoknál, akik kevésbé rutinosak internetes vásárláskor, viszont az a tapasztalatunk, hogy ügyfeleink pár alkalom után megtanulják a szükséges lépéseket. Így a korábbiaknál még nagyobb biztonságban tudhatják kártyaadataikat és bátrabban vásárolhatnak az interneten – tette hozzá az OTP Bank szakértője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.