Új szakaszához érkezett a Hungarian Startup University Program (HSUP), amelynek első évfolyamában 21 felsőoktatási intézményből közel 2100 hallgató vesz részt – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.
Hozzátette: az első gyakorlatorientált egyetemi startup-program célja, hogy a legmagasabb szintű startup-képzés megoldásközpontú gondolkodásra készítse fel a fiatalokat – tájékoztatott szerdai közleményében a minisztérium.
A befogadó egyetemek szakterületeiből adódóan a hallgatói csapatok változatos kompetenciákkal rendelkeznek, így a támogatott projektek témái is széles skálán mozognak. A kiválasztott tervek között megtalálhatóak az orvostanhallgatók szakképzés-választását segítő megoldások, a gyermekek fizikai és mentális egészségét támogató, vagy a rossz látási viszonyok közötti közlekedés biztonságosabbá tételét célzó gyártási, automatizálási és robotikai projektek. De találkozhatunk különböző pénzügyi vagy agrárinnovációkkal, a napelemes rendszerek hatékonyabbá tételét célzó ötletekkel is – ismertette a részleteket Schanda Tamás.
A HSUP első évfolyamához a 2020/2021-es tanévben 21 egyetemről közel 2100 hallgató csatlakozott. Elképzeléseik megvalósítását a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) ösztöndíja is segíti: egy-egy kiemelkedő hallgatói csapat akár 3 millió forintos keretből gazdálkodhat. A csapatok munkáját ezen felül a kapcsolódó mentorprogram keretében a HSUP céges partnerei is számos felajánlással támogatják. További információ a program honlapján olvasható.
Az NKFIH kezdeményezésére és szakmai támogatásával létrejött program legközelebb a több mint hatéves múltra visszatekintő Budapest Startup Safarin mutatkozik be. A konferenciát a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy innovatív online platformon rendezik meg április 21. és 23. között. Az esemény részletes programját a budapest.startupsafari.com/ weboldalon érhetik el az érdeklődők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.