BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízezreket tudnának munkába állítani a munkaerő-kölcsönzők

A járvány-válság miatt munkakeresők tízezrei fordultak szinte egyik napról a másikra a munkaerő-kölcsönző vállalatokhoz. Az elmúlt hónapok újraindulásának köszönhetően pedig már ezreket sikerült újra munkába állítani a különböző szektorokban. Bár a Prohuman szerint még nincs ok hátradőlni, de egyes szektorokban már újra munkaerőhiányról lehet beszélni.

Bár a felfutás és a visszaállás nem egységes a különböző szektorokban, de vannak területek, ahol talán már látni az alagút végét. Jelentős kereslet mutatkozik a kölcsönzött munkaerőre, ebben az évben talán most a legnagyobb, így van ok az óvatos optimizmusra, azonban a helyzet bármikor és nagyon gyorsan újra megváltozhat a járvány-helyzettől függően. Érdekesség, hogy a korábbinál nagyobb számban keresnek diákmunkásokat a cégek, ez azt mutatja, hogy egyre többen kezdik felismerni a diákmunkában rejlő előnyöket

– mondta Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója.

Az ország vezető HR szolgáltatójának statisztikái szerint a legkeresettebb munkakörök továbbra is a termelési és gyártósori pozíciók, valamint az ezt kiszolgáló feladatkörök, például a gépkezelő és beállító, technikusi, karbantartói pozíciók. Ugyanígy nagy a kereslet élelmiszeriparban, a raktári munkakörök és a szakképzett logisztikai munkatársak – például targoncavezetők – iránt, és sokaknak kínálnak munkákat a mezőgazdaságban az őszi idénymunkákra. Bár a javulás egyértelmű, a Prohuman becslése szerint a válság előtti időkhöz képest jelenleg mintegy 10-15 százalékkal dolgozhatnak kevesebben a munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül.

A második hullám még inkább felértékelte a munkaerő-kölcsönzők szerepét: win-win helyzetben a dolgozók és a cégek

Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb a nyitottság a vállalatok részéről, mert a kölcsönzési foglalkoztatás forma olyan rugalmasságot biztosít, amely a jelenlegi gyorsan változó gazdasági környezetben sok előnnyel jár. A legtöbb szektorban most felfutást és bővülést látunk, mindenki szeretné minél hamarabb behozni az első hullám okozta éves lemaradást. A mi feladatunk, hogy az ehhez szükséges szakemberállományt gyorsan biztosítsuk

– jelentette ki Juhász Csongor.

Fotó: Földi D. András / Világgazdaság

Országos hálózattal és több mint 340 ezer különböző képzetséggel rendelkező, számos esetben szinte azonnal bevethető munkavállaló adatbázisával rendelkezünk, így képesek vagyunk megfelelni ezen elvárásoknak és ez még vonzóbbá teszi a kölcsönző cégek bevonását a létszámbővítési tervek megvalósításához. Mindez a munkavállaló szemszögéből sem rossz, hiszen ha egy vállalatnál visszaesnek a megrendelések és leépítést hajtanak végre, a munkaerőkölcsönző cég – amely sok vállalattal áll egyszerre kapcsolatban – akár már másnap munkát kínálhat egy másik helyen az érintett dolgozónak

– tette hozzá.

Juhász Csongor szerint, bár a járvány második hullámát éljük, a kölcsönzött munkaerő számát tekintve egyes területeken az első hullám előtti időszak foglalkoztatási szintjét lassan talán elérheti a magyar munkaerőpiac. A szakember ezt azzal indokolta, hogy mivel már van tapasztalat a járványhelyzet első hullámából, sokkal felkészültebbek és tudatosabbak a cégek. Ennek egyik elemeként a korábbiaknál magasabb szintű óvintézkedéseket vezettek be és a legtöbb vállalat mára kidolgozta a gyorsan bevethető vészhelyzeti forgatókönyvét, így a termelést igyekszenek fenntartani a járványhelyzet közepette is.

Bizonyos ágazatokban újra van munkaerőhiány

A Prohuman tapasztalatai azt mutatják, hogy bizonyos ágazatokban már újra munkaerőhiányról lehet beszélni, így például feldolgozóipari, termelő és gyártó szektorokban. A vállalat szakemberei szerint jelenleg nem lehet tudni, hogy mindez mennyire lesz tartós, hiszen a járvány-helyzet számos kockázatot és bizonytalanságot rejt, és ez kihatással lehet a vállalatok teljesítményére, piacaira és beruházásokra, amelyek közvetve vagy közvetlenül befolyásolják a foglalkoztatást is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.