BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több szektor vállalatai reagáltak gyorsan az új piaci lehetőségekre

Megmozgatta koronavírus-járvány a cégek fantáziáját: a Mol kézfertőtlenítőt kezdett gyártani, egyes kis- és közepes vállalkozások plexifalat vagy kézfertőtlenítő-adagolót, a webáruházakban pedig megnőtt az érdeklődés a pandémia visszaszorítását segítő termékek iránt.

A döntően multinacionális vállalatok ipari beszállítójaként működő, budapesti székhelyű Radius Signage Kft. tavalyi árbevétele 426 millió forint volt, ám ez év áprilisára a járvány miatt nagyot esett a rendelésállománya. A vállalkozás ekkor kezdett el arcpajzsot és leheletvédő falat gyártani

– közölte a Világgazdasággal Borbás Nándor, a cég ügyvezetője. Mint elmondta, gépeiket később ráállították a pedálos, mechanikus kézfertőtlenítő-oszlop gyártására is.

Bár a vírus miatt veszélybe került az ötvenfős cég 15-20 alkalmazottjának a munkája, senkit nem kellett elbocsátani, igaz, a hatékonyság romlott.

A Radius Signage termékei iránt nagy az érdeklődés, a szeptember nagyon erős hónap volt, több ezer kézfertőtlenítő-állványt adtak el.

A tavasszal óriási volt a kereslet fertőtlenítőszerekre, amelyek a világjárványban a védekezés legfontosabb eszközei közé tartoznak, ezért hiány alakult ki belőlük. Mivel a fertőtlenítő alkoholtartalmú, ahogyan a téli szélvédőmosó folyadék is, gyártására a Mol-Lub Kft. viszonylag egyszerűen és gyorsan át tudta állítani az almásfüzitői gyártósorát egy másik receptúrával – áll a cég Világgazdaságnak küldött válaszában. A folyadékból a legtöbbet április–májusban adták el, és újabb erős felfutást jeleznek az elmúlt egy hónap adatai.

Március vége óta folyamatos a kínálat, már több mint 2,5 millió liter kéz- és felületfertőtlenítővel látta el a cég a védekezés frontvonalában lévő intézményeket – kórházakat, közműcégeket, közlekedési vállalatokat –,

de a termék a Mol 467 hazai kútjánál is kapható. A kft. fertőtlenítőtermékeinek 90 százalékát nagy közüzemek vásárolják, a kiskereskedelemre 10 százalék jut.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Az eMAG webáruházában márciusban két és félszer több kézfertőtlenítő készüléket és fertőtlenítőfolyadékot adtak el, mint februárban, de kiugróan magas volt az áprilisi, a júliusi és a szeptemberi forgalom is:

a növekedés 70-90 százalékot tett ki az előző hónapokhoz képest. Az eMAG webshopjába március eleje és szeptember vége között csaknem 21 ezer rendelés érkezett kézfertőtlenítő eszközökre, beleértve az adagolókat is, amelyek a vásárlások kisebb hányadát tették ki.

Márciustól szeptemberig mintegy százmillió forintnyi bevétel származott a kézfertőtlenítők eladásából. Az időszak értékesítésének árbevétele a negyvenszerese, az eladott mennyiség pedig a harmincegyszerese volt az előző év azonos időszakáénak a két termékkategóriában.

Az eMAG vevői jellemzően az alacsonyabb árkategóriás adagolókat keresik, az átlagos eladási ár e termékkategóriában 20 ezer forint.

A webáruház áprilisban adta el a legtöbb kézfertőtlenítőt, a második legtöbbet pedig szeptemberben, az utóbbi mennyiség azonban csupán a negyedével volt alacsonyabb az áprilisi csúcsnál. A legnépszerűbb egy 50 milliliteres kiszerelésű termék volt, ebből a tavaly márciusihoz és a szeptemberihez képest tizennégyszer több darabot adott el a webáruház.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.