BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyógyszereket kezdenek árulni több hazai benzinkúton

Országszerte 99 OMV-kúton kezdenek gyógyszerek árusításába. Emellett étrend-kiegészítők és orvostechnikai eszközök is kaphatók lesznek a benzinkutakon. Az elérhető készítmények olyan problémákra nyújthatnak segítséget, amik utazás közben jelenthetnek problémát.

Tavasztól már 99 OMV-töltőállomáson lehet vény nélkül kapható gyógyszereket vásárolni. Az olajcég partnere a Goodwill Pharma Nyrt., akivel együttműködésben főként láz- és fájdalomcsillapítókat, orr- és szemcseppeket, vitaminokat, valamint gyulladáscsökkentőket forgalmaznak majd országszerte a kutakon.

ill_LUS_3543_LUS
Gyógyszereket kezdenek árulni több hazai benzinkúton.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az OMV Hungária Kft. a növekvő igényeket figyelembe véve döntött a vény nélkül kapható gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint étrend-kiegészítők forgalmazása mellett, amelyet egy 10 kútra kiterjedő tesztidőszak előzött meg – írta közleményében a cég. 

A pozitív tapasztalatokat követően idén döntött a vállalat úgy, hogy további 89 töltőállomására kiterjeszti az értékesítést. Ez a 99 OMV-kút a hazai állomány majdnem felét jelenti.

Révbe ért az OMV e-töltő projektje – ez már országos hálózat

Összesen 44 magyarországi töltőpont üzemeltetésre kapott engedélyt az OMV Magyarországon, ez tizenhét helyszínt takar.

A gyógyszereket kizárólag a 14. évüket betöltött személyek vásárolhatják meg, visszavételre pedig nincs lehetőségük a töltőállomásoknak. 

A vásárlók a készítményekkel kapcsolatban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ minősítésével rendelkező MDD gyógyszer-információs rendszerben, a töltőállomáson üzemelő digitális kioszkon, vagy a nyomtatott betegtájékoztató alapján tájékozódhatnak. 

Az értékesítésben részt vevő kutakon egyben díjmentesen leadható gyógyszerhulladék. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.