Az MSZP-ben megkezdődtek a belső harcok. A fő kérdés már nem az, hogy milyen lesz a választási eredmény, hanem az, mi lesz április után – jelentette ki a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában Török Gábor.
A politológus szerint ennek tudható be az, hogy Gyurcsány Ferenc a nyilvánosság elé lépett. Ha most nem jelenik meg, nem vehet részt az MSZP palotaforradalmában – tette hozzá Török, aki egyébként azt a választások utánra várta.
Beszélt arról is: azt gondolta, hogy Bokros Lajos számára eljön az a pillanat, amikor vállalhatatlan lesz, ami körülötte történik, és kiszáll a kampányból. Most már szerencsésebb lenne, ha azt a képzetet keltené, hogy a harcban állva maradt és vérzett el – mondta a szakember.
Török Gábor
Annak kapcsán, hogy négy párt – MSZP, MDF? LMP és a Fidesz – tegnap nyilvános fórumon szállt harcba a liberális szavazók voksaiért, Török azt mondta: e rétegnek a dilemmája igazán az, hogy az MSZP-re szavazzon vagy otthon maradjon.
Úgy vélte: eddig bármi történt a kampányban a Jobbikkal, az használt a pártnak. Hiszen a felület, amin megjelenhet, az biztosított volt. Hangsúlyozta: nem hisz abban, hogy olyasmi történhet, ami a Jobbik húsába vág és alapjaiban megkérdőjelezi a hitelességét. A Jobbik friss erő, nem volt kormányzati pozícióban, sokkal valószínűbb, hogy a 2010-es kampányban érik majd hatásos támadások.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.