„Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt jelentősen megnőtt az árvíz kialakulásának kockázata” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Giró-Szász András. A kormányszóvivő annak kapcsán tájékoztatott, hogy a kormány szerdán elfogadta a belügyminiszter 2013 tavaszáról szóló ár- és belvízvédelmi jelentését.Ebből kiderül: több folyón a sokévi átlagot meghaladja a vízszint.
A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója, Molnár Béla elmondta: a felkészülést elvégezték, a belügy szervezetei gyakorlatokat tartottak. A főigazgató szerint a legnagyobb gond a Sajó, Bódva illetve a Hernád vízrendszerében alakulhat ki, itt akár másod-, vagy harmadfokú, esetleg ennél is magasabb készültség lehet. A hirtelen olvadás a Duna és a Dráva vízgyűjtő területén is gondot okozhat.
Ami a belvízhelyzetet illeti, a főigazgató elmondta: az elmúlt napok havazása az olvadás után tovább rontja a mostani helyzetet. Jelenleg 74 ezer hektár van víz alatt, ebből 33 ezer hektár a szántó, várhatóan tehát az elöntött terület tovább fog nőni.
Molnár Béla hozzátette: jó hír azonban, hogy a sok csapadék miatt a Balaton és a Velencei tó vízmennyisége újra megfelelő szinten van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.