Őszig mindenképpen lekerül a napirendről a reklámadó ügye. „A kormány és a Magyar Reklámszövetség az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztetett a médiavállalkozásokat sújtó tervezett adóval kapcsolatosan. A tárgyalásokban a széleskörű iparági összefogás eredményeképp részt vett az összes érintett szakmai szervezet. A következő egyeztetés ma lett volna, azonban a Miniszterelnökség azt a tájékoztatást adta a Magyar Reklámszövetség részére, hogy a tervezett adót tartalmazó jogszabály a jelenlegi ülésszakban nem kerül a Parlament elé”– közölte lapunkkal Balogh Virág. A szövetség főtikára hozzátette: ennek megfelelően az egyeztetések ősszel folytatódnak, amennyiben a kormány úgy dönt, hogy újra napirendjére tűzi a tervezett adó elfogadását.
A tervezett adó mértéke a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezete szerint sávosan emelkedett volna: 1 milliárd forint alatt nem kellene fizetni, majd 1 százalékot, az 5 és 10 milliárd forint közötti részre 10, az ezt meghaladó részre pedig 20 százalékot. A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete szerint a médiaszektorra kivetni tervezett adó visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatott volna el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.