BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb visszaélési lehetőség a kampányfinanszírozásban?

Újabb súlyos kockázat a kampányfinanszírozás szabályozásának módosítására irányuló kormányzati javaslatban – állítja a Transparency International Magyarország és a Political Capital Institute.

A kormánytöbbség bizottsági módosítóval, a költségvetési salátába rejti a kampányfinanszírozás szabályainak átírását. A módosítás lényege, hogy a listát állító párt képviselőjelöltje lemondhat az őt jelölő párt javára a neki a törvény alapján járó egymillió forintos állami kampánytámogatásról. „Borítékolható, hogy a pártok erősen ösztönözni fogják a jelöltjeiket a lemondásra, mert ezzel is növelhetik a rendelkezésükre álló kampánypénzeket. Ezzel nem is lenne probléma. Gondot az okoz, hogy a módosítás továbbcsökkentené a kampánypénzek átláthatóságát. A jelölteknek ugyanis kincstári kártyán folyósítják az állami kampánytámogatást, a pártok viszont a jelöltjeik által a javukra átengedett pénzt is egy összegben, készpénzben kapják meg” – írja a TI és a PC közös közleménye.

Kiemelik, eddig legalább az egyéni jelöltek állami kampányfinanszírozása rendben volt, hiszen ők kártyán kapják az állami pénzt, szigorú számadással tartoznak a költésekről, a készpénzmozgás kizárásának köszönhetően pedig nem tudnak fiktív számlákkal trükközni. „A módosítás hatására azonban éppen a legnehezebben ellenőrizhető készpénzhányad növekedne a pártok által élvezett állami kampánytámogatások körében. Ez további teret ad a kampánypénzekkel való visszaélésre, mert bár a pártoknak a jelöltjeiktől átvett egymilliós állami támogatásról majdnem olyan szigorúan kell elszámolniuk, mintha a pénzt maguk a jelöltek kapnák, a készpénzes támogatás miatt akár fiktív számlákat, bizonylatokat is benyújthatnak” – olvasható a közleményben.

Az országos listát állító pártok készpénzben kapják az állami kampánytámogatást, ami minimum 149,25 millió forint, de akár 597 millió forintra is feltornázható. A pártokat továbbra sem kötelezik kampányköltéseik tételes bevallására. Sikertelenség esetén is csak a jelöltjeiktől átvett egymilliós támogatást kell visszafizetniük, míg a pártlista után járó több százmillió forintot akkor is megtarthatják, ha egyetlen szavazat sem érkezik a listájukra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.