A nyaralási kedv tavaly óta tapasztalt növekedése tartósnak bizonyult, mivel a kutatásban résztvevők közel kétharmada (60 százalék) legalább egyszer idén is elutazik pihenni. Bár a fiatalok még mindig valamivel nagyobb arányban nyaralnak, már nem látható jelentős eltérés a legfiatalabb és a legidősebb korosztály között, hiszen az előbbiek 64, míg az utóbbiak 56 százaléka pihen ebben az évben.
A nyaralók több mint a fele (51 százalék) a nyári főszezonban, június és augusztus között, legtöbbjük júliusban vagy augusztusban kapcsolódik ki. Háromnegyedük belföldön is nyaral, elsősorban a Balatonnál, 35 százalékuk pedig külföldre, főleg európai országokba is eljut. Az utazások időtartama átlagosan nyolc nap. A nyaralók kétharmada két- vagy háromfős, negyedük pedig négyfős vagy annál is nagyobb társaságban kapcsolódik ki. Aki nem megy nyaralni, az elsősorban a pénzhiányra hivatkozott (75 százalék), egyharmaduk pedig szabadidő híján hagyja ki idén a pihenést.
Az elmúlt évhez képest nem változott a nyaralásra szánt összeg sem, háztartásonként továbbra is átlagosan 147 ezer forintos költségkerettel kalkulálnak az utazók (ami nagyjából 8200 forint/éj/fő kiadást jelent majd számukra). A válaszadók 31 százaléka viszont 200 ezer forintnál is többet fordít erre, elsősorban a külföldön vagy a hosszabb ideig nyaralók. Háromnegyedük az előre spórolt pénzét (76 százalék), harmaduk (35 százalék) pedig az aktuális havi jövedelmét is felhasználja a költségek finanszírozására. Az adóváltozások nyomán a cafeteria-elemek, mint például a SZÉP kártya és az Erzsébet-utalvány aránya azonban jelentősen csökkent a pihenés finanszírozásában, a korábbi 26 százalék helyett csak 19 százalék használja fel ezeket ilyen célra, és a kiadások mindössze kilenc százalékát fedezik ebből. A válaszadók hat százaléka hitelt is igényel a szükséges összeg pótlására.
Idén a nyaralás alatt a magyarok döntő többsége (87 százaléka) elsősorban készpénzzel fizet, míg a bankkártyát minden második (57 százalék) utazó veszi elő. Az utazók körében a bankkártya mint fizetési eszköz népszerűsége tovább nőtt. A korábbi 34 helyett idén már 40 százalékuk említette, hogy az utazásért plasztikkal fizet, míg az étkezési számlák kiegyenlítésekor 22 helyett 27 százalékuk preferálja a kártyákat. Valutát a külföldön nyaralók továbbra is itthonról visznek a legszívesebben (81 százalék).
A lakosság fele (53 százalék) használja ki az érintés nélküli fizetés előnyeit, de egyre jobban bíznak a technológiában. 78 százalékuk nyaraláskor is használja ezt a funkciót, sőt, tavaly óta 16-ról 27 százalékra nőtt azok aránya, akik külföldi nyaraláskor is érintés nélkül fizetnek.
A válaszadók több mint felével (56 százalék) előfordult már, hogy többet költött az előre eltervezett keretnél. A plusz költségeket jellemzően az étkezések (57 százalék), a programok és belépőjegyek (52 százalék), valamint a szórakozásra (44 százalék) fordított kiadások okozták. A többletkiadást a válaszadók közel kétharmada (71 százalék) a tartalék készpénzéből fedezte, míg 36 százalékuk a betéti vagy a hitelkártyájáért nyúlt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.