Az elsőrendű vádlottat 4 év, a másodrendű vádlottat 2 év 10 hónap börtönre ítélte csütörtökön a másodfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék, mert
2011-ben csaknem másfélezer cégtől csaltak ki összesen több mint 40 millió forintot internetes telefonkönyv, illetve nyomtatott és CD formátumú kiadványok készítésére.
A törvényszék közleménye szerint közokirat-hamisítás és csalás bűntettében, csalás vétségében és orgazdaság bűntettében mondták ki jogerősen bűnösnek a vádlottakat. Az ötödrendű vádlottra 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki. A közokirat-hamisítás miatt bűnösnek talált másik két vádlottat próbára bocsátották.
Az ítélet szerint
az elsőrendű vádlott 2011-ben megvásárolta mintegy százezer cég adatait, majd – egyik esetben egyedül, a másikban a másodrendű vádlottal közösen – a többi vádlott nevére két gazdasági társaságot alapítottak, de utóbbiak a vállalkozás irányításában nem vettek részt.
Ezután előfizetői szerződést és díjbekérő nyomtatványt küldtek a megvásárolt címekre, és mintegy ezerötszáz cég összesen több mint negyvenmillió forintot át is utalt nekik.
Az előfizetői szerződésben vállalták, hogy a cégek adatait internetes telefonkönyvként, valamint nyomtatott és CD-formátumú kiadványként közzéteszik. Az internetes oldalak azonban telefonkönyvként nem működtek, a többi változat elkészítése pedig eleve nem állt szándékukban – olvasható a közleményben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.