Forgalomkiesést okoz az üdülőhajó-ágazatnak a koronavírus-járvány. A Costa Crociere olasz hajótársaság február végéig lemondta az összes ázsiai hajóútját. A lefoglalt hajóutakra befizetett pénzt az utasok visszakapják – közölte a társaság.
A társaságnak jelenleg négy üdülőhajója tartózkodik a térségben, ezek jelenleg japán és dél-koreai kikötőkben horgonyoznak.
A hajók fedélzetén csak a személyzet tartózkodik, hajónként mintegy ezer fő, mivel a hajók motorjait és műszaki berendezéseit holtidőben is üzemeltetni kell. A személyzet megkapja teljes fizetését a társaság közleménye szerint.
Az ágazat nemzetközi képviseleti szervezete, a CLIA pénteken Hamburgban tett bejelentése alapján a hajótársaságok meghozták a járvány megfékezéséhez szükséges óvintézkedéseket.
Eszerint egyetlen utas, de a személyzet egyetlen tagja sem léphet az üdülőhajók fedélzetére ha a megelőző 14 napban Kínában tartózkodott, illetve az utazásra kínai, makaói vagy hongkongi átszállással érkezett.
Megtagadható emellett a fedélzetre lépés minden olyan embertől, aki fertőzött személlyel érintkezett. Szükség esetén pedig egészségügyi vizsgálatnak lehet alávetni a fedélzetre lépőket.
Az olasz üdülőhajó-ágazat az év elején még a tavalyit 6,2 százalékkal meghaladó rekordforgalmat, 13 millió utast jelzett előre az idei évre. A koronavírus-járvány miatt azonban egyre valószínűtlennek tűnik a forgalmi rekord elérésre az idén.
Olaszország 19 üdülőhajó-kikötővel rendelkezik. Közülük a legnagyobb forgalmat – évi 2,5 millióst – a Rómától északra fekvő Civitavecchia bonyolítja. Velencében évente másfélmillió üdülőhajós utas fordul meg, de nagy forgalmat bonyolítanak a nápolyi és a genovai kikötők is.
A Costa Crociere a legnagyobb olasz üdülőhajó-társaság. A cég világszerte 63 ezer alkalmazottat foglalkoztat, ebből 17 ezret Olaszországban. A társaság Európában tavaly 12,6 milliárd eurós forgalmat bonyolított, ebből 3,5 milliárd eurót Olaszországban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.