BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Svédország több tízezer diákot hív be szűrővizsgálatra

Az utóbbi időben Svédországban is egyre több fiatal szervezetében mutatták ki a vírust. Ez eddig a legnagyobb tömegteszt a skandináv országban.

Mintegy húszezer diákot és dolgozót szólítottak fel a kelet-svédországi Umea egyetemén, hogy vegyenek részt koronavírus-szűrővizsgálaton, amelyet egy hét múlva megismételnek.

Ez eddig a legnagyobb tömegteszt a skandináv országban.

A vizsgálat célja annak tisztázása, hogy lehetséges-e rendszeres tantermi oktatást tartani a vírus terjedésének felgyorsítása nélkül – közölte Anders Johansson, az umeai egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője az SVT közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

Fotó: Jonathan NACKSTRAND / AFP

Hozzátette, hogy az eredmény országos, de nemzetközi szinten is érdeklődésre tarthat számot.

Az utóbbi időben Svédországban is egyre több fiatal szervezetében mutatták ki a vírust. „Amit most a fiataloknál tapasztalunk, néhány héten belül az időseknél is meglesz” – jelentette ki Johansson.

A tízmillió lakosú Svédországban eddig mintegy 84 ezer fertőzöttet regisztráltak,

a kór halálos áldozatainak száma 5808.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.