BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor: nem a betegek számára kell figyelni

Most a magabiztos kiszámíthatóságra van szükség, minden lehetőségre felkészültünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Én is minden reggel úgy kezdem a napot, hogy megnézem a számokat és azt kell mondanom, hogy lesz ez még magasabb is. Amire azonban figyelni kell, az nem a megbetegedések száma, hanem a halálesetek száma, mivel sikerülhet azt alacsonyan tartani – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, az M1 köztelevíziónak szombat este adott interjújában.

Annyival könnyebb a dolgunk, hogy most már van tapasztalatunk és volt elég időnk felkészíteni az egészségügyet az új kihívásra, sőt már az első hullámban is sikeresen vettük fel a harcot.

Orbán Viktor
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A nemzeti kozultációnak köszönhetően pedig már pontosan tudjuk azt is, hogy az emberek mit fogadnak el, miként veszényelhetjük le a védekezést – tette hzzá a miniszterelnök.

Miniszter lesz Novák Katalin

A családok életszínvonalára figyelni kell, ezért a kormány létrehoz egy családügyekért felelős, családokkal foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Annak érdekében, hogy a családok életszínvonalát meg tudják védeni, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hatásköreit és lehetőségeit meg kell növelni – jelentette ki a kormányfő. Hozzátette: ezt a munkát irányítja október elsejétől Novák Katalin.

„Mindenki aggódik ma Magyarországon, hogy vajon a védekezés eredménye nem az lesz-e, hogy ismét leáll az ország. Márpedig a konzultáció során az emberek azt mondták, hogy ezt nem akarják, nem akarják, hogy leálljon az ország.” – folytatta.

- Nem akarunk kijárási korlátozást, nem akarunk digitális oktatást, sőt működjenek a kulturális intézmények, fenn szeretnénk tartani a dolgok működőképességét. Ehhez persze az is kell, hogy azt a néhány biztonsági szabályt amit behozunk, azt be kell tartani, így például azt, hogy mindenki hordjon maszkot ahol az elő van írva – közölte a miniszterelnők.

Ma – tette hozzá – hoztunk olyan döntéseket is, amelyek szankciókat is beléptetnek pédul, hogy ha a boltban ezt nem tartják be, úgy első alkalommal a boltost és a vásárlót is bűntetjük, később pedig akár a kereskedelmi egységet is bezárathatják a hatóságok.

Egyértelmű volt a konzultáció alapján, hogy a szülők azt szeretnék, hogy szeptemberben normális rendben kezdje meg működését az iskola, és ha baj van, az esetben az adott osztályt zárják be – válaszolt a kérdésre Orbán Viktor.

Hozzátette: tavasszal más volt a helyzet, nem tudtuk mivel állunk szemeben, emlékezthetünk arra, hogy voltak olyan országok, ahol ezren haltak meg és az orvosok kellett döntsenek arról ki kap és ki nem segítséget. Mi akkor is helyt álltunk, most pedig még jobban fel vagyunk készülve. Fontos, hogy ne feledkezzünk meg az idősektől, a legnagyobb veszélynek a valamilyen krónikus betegségben szenvedők és az idősek vannak. Kiemelte: a tavaszi védekezéssel több ezer, de inkább tízezer idős ember életét mentettük meg és most sem fognak kockára tenni egyetlen életet sem, de közben az országnak működnie kell.

Közölte, hogy helyzettől függően várhatók még szígorítások, például október elsejétől kötelező lesz az iskolákba érkező gyerekek lázmérése.

Orbán szerint, a legfontosabb a munkahelyek megvédése, a kormány azt konkrétan vállalta, hogy amennyi munkahely megszűnik, annyit hozunk létre. „Ezt az ígéretet tartani tudtuk, sőt az év hátralévő részben még növelni is tudjuk a foglalkoztatottak számát. Egy nagy gond van, a budapesti turizmus, itt komolyabb üzleti terv átalakításokra lesz szükség és további segítségen kell gondolkodni.” – fogalmazott a miniszter.

Az az üzleti modell, ami mentén működnek a szállodák és az éttermek Budapesten – hogy a vendégéjszakák több mint kilencven százalékát a külföldiekhez lehetett kötni – nem lesz fenntartható, nemcsak idén, hanem a következő évben sem – szögezte le. Budapesten üzleti modellt kell váltani, külön segítséget kell adni a taxisoknak, vendéglátósoknak, szállodásoknak, általában az idegenforgalmi szektorban dolgozóknak. Hangsúlyozta: a kormány mindenkinek segít, például csökkentették a járulékokat, a társadalombiztosítási díjat és ez érinti a fővárosban élőket is, de kell egy speciális program. De kell egy speciális budapesti terv, jó hír, hogy a fővárosnak van több mint 100 milliárd forint bevethető forrása, itt az ideje, hogy ezzel is tervezzenek.

Nagy állam, nagy arc – válaszolt a kérdésre, miszerint mi lehet az oka, hogy folyamatos kritikák érkeznek Németországból.

Most a magabiztos kiszámíthatóságra van szükség, minden lehetőségre felkészültünk. Azt üzenem Magyarországnak, hogy van egy haditerv, aminek vannak pontjai, szabályai és ha ezt mindenki betartja, mindenki végzi saját mukáját, fegyelmezetten eleget tesz az elvárásoknak, van lehetőség arra, hogy sikeres védekezést folytassunk – tette hozzá Orbán Viktor

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.