BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A német külügyminiszter szerint a beoltottakat ki kellene venni a korlátozások alól

Heiko Maas szerint egyelőre nem világos, hogy a beoltottak tovább tudják-e adni a vírust, de az biztos, hogy „nem veszik el senki elől a lélegeztetőgépet”.

Akik megkapták a koronavírus elleni védőoltást, azoknak lehetővé kellene tenni, hogy a többieknél korábban járhassanak étterembe vagy színházba

– jelentette ki vasárnap Heiko Maas német külügyminiszter, szembe menve a kormány más tagjaival, akik szerint nem válhatnak „kiváltságossá” azok, akiket már beoltottak.

Maas szerint azonban az állam súlyosan korlátoz alapvető jogokat, és bár egyelőre nem világos, hogy a beoltottak tovább tudják-e adni a vírust, de az biztos, hogy „nem veszik el senki elől a lélegeztetőgépet”.

Heiko Maas
Fotó: Stefanie Loos/AFP Pool/dpa

„Ezzel megszűnik az egyik oka az alapvető jogok korlátozásának” – érvelt a miniszter a Bild am Sonntag című vasárnapi tömeglapnak adott interjúban.

Az igazságügyi minisztérium szerint viszont „szó sem lehet arról”, hogy a beoltottak más megítélés alá essenek, mert semmi nem bizonyítja, hogy a már beoltottak ne fertőznének. Elutasította az ötletet az egészségügyi tárca is. A 83 millió lakosú Németországban eddig mintegy egymillió embert oltottak be.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.