BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerdán tárgyal a kormány a korlátozásokról

Kredittámogatást és meghosszabbított vizsgaidőszak jár azoknak a hallgatóknak, akik részt vesznek a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

A koronavírus megbetegedés miatt Magyarországon már 12 198-an vesztették életüket, az elhunytak 4 százalékának nem volt a Covid-19 mellett semmilyen alapbetegsége, mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos. Hozzátette:

a kormány szerdán tárgyal a járvány elleni intézkedések esetleges változásairól.

Elmondta, hogy jelentős enyhítésekhez sokkal több oltóanyagra lenne szükség, mint amennyi már eddig érkezett Magyarországra. Eddig ugyanis 201 ezer fő oltására elégséges vakcina jött, hét Pfizer/BionTech és egy Moderna szállítmány, de vasárnap még egy újabb adat Moderna-vakcina érkezik. Eddig 152 704 fő kapta meg az első oltást, és 17 742 -en pedig már a második vakcinán is túl vannak – közölte a tisztifőorvos.

Müller Cecília
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A koronavírus-járvány elleni védekezésben 5200 jellemzően orvosi vagy egészségtudományi egyetemi hallgató vett részt – erről Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára beszélt az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján. Többségük a pedagógusok és a kormányhivatali dolgozók decemberi országos szűrésében vett részt, illetve januárban a pedagógusok és a szociális dolgozók szűrését segítették. Kiemelte,

csak az Országos Mentőszolgálatnál 2200 fiatal teljesített szolgálatot. Voltak olyan napok, olyan hetek, amikor a mentőknél egyszerre több mint 500 hallgató dolgozott, hétvégente is száz körüli hallgató áll csatasorban a mentőszolgálatnál.

A vizsgaidőszak alatt is segítik a hallgatók a védekezést, ezért kötelességünk támogatni őket, tette hozzá az ITM államtitkára. Az elvégzett munkájukért a járulékmentes fizetés és az ösztöndíj mellett krediteket is kapnak , a vizsgaidőszakot pedig számukra két hétre meghosszabbítják. De lehetősége van a felsőoktatási intézményeknek arra is, hogy saját forrásból biztosítsanak támogatást az önkénteskedő fiataloknak – mondta Schanda Tamás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.