BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Húsvét idején sem áll meg az oltás

A koronavírus már a fiatalokat és a középkorúakat sem kíméli.

Ismét magas, 9288 az új fertőzöttek száma és elhunyt 258, többségében idős, krónikus beteg. Jelenleg 12062 főt ápolnak kórházban és 1512-en szorulnak lélegeztetőgépes kezelésre. A múlt héten az előzőhöz képest 7 százalékos emelkedés történt a fertőzöttek számában, akiknek az átlagéletkora 45,7 év volt – közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus már a fiatalokat és a középkorúakat sem kíméli:

a betegek 40-49 éves korcsoportjába tartozott az esetek 23 százaléka. Az 50-59 éves korcsoportba tartozott az érintettek 17,3 százaléka, és a 30-39 éves korosztályba tartozott az új esetek 15,4 százaléka az elmúlt hét tükrében.

Fotó: MTI

Területi elosztás szerint Budapestet és Pest megyét továbbra is fokozottan sújtja a járvány, Heves megyében, Vas megyében, és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőtt a legjobban a fertőzöttek száma, a legkevesebb fertőzöttet pedig Zala megyében diagnosztizálták – tájékoztatott.

Már több mint 2 millió honfitársunk kapott vakcinát és húsvét idején sem áll meg az oltás

– közölte.

Az oltási program a kórházi oltópontokon Pfizer- és Szputnyik V, a háziorvosoknál pedig a Sinopharm-, az AstraZeneca- és a Moderna-vakcinákkal folytatódik.

Az ünnepek idején is nagyon fontos a járványügyi és higiéniás szabályok betartása. Kerüljük a zsúfolt helyeket, tartsuk be a távolságot és a szabályokat – kérte.

Regisztráció védőoltásra

Tavaly decemberben megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten is a koronavírus elleni védőoltásra. Regisztrálni a https://vakcinainfo.gov.hu/ honlapon lehet. Mivel a kormány nem tette kötelezővé az oltást, a vakcinát csak azok fogják megkapni, akik regisztrálnak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.