BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négy híján 250 új fertőzöttet regisztráltak

A halálos áldozatok száma hárommal emelkedett.

246 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 814 064 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – közölték a hivatalos kormányzati tájékoztató honlapon.

Meghalt 3 beteg, így az elhunytak száma 30 077 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 778 401, az aktív fertőzöttek száma pedig 5586-ra emelkedett.

Fotó: AFP

208 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 26-an vannak lélegeztetőgépen.

A beoltottak száma 5 825 831, közülük 5 530 279 fő már a második oltását is megkapta, 438 ezren pedig már a harmadik dózist is felvették.

A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál, vagy pedig regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

A betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet. A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, annak sem késő. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.