BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyári diákmunka: közel négymilliárd forintot oszt szét az állam – érdemes lehajolni érte

Két hét múlva lehet regisztrálni a Nyári diákmunka programra, a jogosultak 3,8 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak. Újdonság, hogy ettől az évtől az erdőgazdálkodás területén is alkalmazhatnak a cégek fiatalokat. A program eddigi tizenegy éve alatt csaknem 300 ezer tanuló foglalkoztatását támogatta az állam összesen 30 milliárd forinttal. Legfeljebb két hónapra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi hat órás foglalkoztatás után fizetett munkabért.

A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatottság elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik, így a Gyurcsány-korszakhoz képest ma már egymillióval dolgoznak többen, átlagosan háromszor magasabb fizetésért. A kormány mindemellett 2013 óta töretlen sikerrel hirdeti meg a Nyári diákmunka programot, amelyre idén 3,8 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak – jelentette be hétfői közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

lang2405
A program elsősorban bértámogatással ösztönzi a fiatalok körében lévő munkaerő-tartalék aktivizálását / Fotó: Lang Róbert

A program elsősorban bértámogatással ösztönzi a fiatalok körében lévő munkaerő-tartalék aktivizálását a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatásán keresztül, ami érdemben elősegítheti a munkatapasztalat-szerzést a fiataloknál, továbbá kiváló előszobája a későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésüknek – emelte ki Czomba Sándor.

Az államtitkár ismertette, a kormány 

a program eddigi tizenegy éve alatt csaknem 300 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta összesen 30 milliárd forinttal.

Bejelentette: a 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező fiatalok június 17-től regisztrálhatnak az idei kiírásra a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le.

Az államtitkár arra az újdonságra hívta fel a figyelmet, hogy idéntől az erdőgazdálkodás területén is lehet alkalmazni a cégeknek fiatalokat a programban.

A helyhatóságok számára legfeljebb 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.

 A 25 év alattiak szja-mentes munkavégzésük után járó keresetükből még több pénzt tarthatnak meg, költhetnek saját céljaikra.

A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2024. július 1-jével állhatnak munkába. A tervek szerint mintegy 20 ezer fiatal munkába állása valósulhat meg idén a program segítségével. Az augusztus végéig tartó program részletei a foglalkoztatási portálon olvashatók – emlékeztetett az NGM államtitkára.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.