Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában – írja közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
Az OVF kiemelte: Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, emiatt Győrnél a folyó és a Mosoni-Duna szintje várhatóan még a mai napon kiegyenlítődik. Mindez lehetővé teszi a Mosoni-Duna torkolati műtárgyának megnyitását, a győri vízszint tetőzését.
A Lajtán is folyamatos az apadás, csaknem 40 centimétert csökkent már a vízszint Mosonmagyaróvárnál a péntek reggeli tetőzés óta.
A Duna Budapest fölötti szakaszán a változó intenzitású, de folyamatos apadás ellenére továbbra is fokozott figyelemre van szükség a védekezőktől a töltések mentén a buzgárok, szivárgások, csurgások észlelésére és kivédésére.
„A vízügyes kollégák továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el” – hangsúlyozták.
A pénteki nap során például Pilismarótnál a kiépített ideiglenes védművön az árhullám megbontotta a fóliaborítást, ami veszélyeztette a kiépített védvonal állékonyságát.
A jelenséget kollégáink időben észlelték és megkezdték a szükséges beavatkozást.
– tette hozzá az OVF.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, Láng István azonnal a helyszínre érkezett, hogy koordinálja és felügyelje a munkálatokat. A vízügy és a társszervek munkatársai az érintett szakaszon egy speciális munkagéppel, kővel töltött, nagy méretű – úgynevezett big bag – zsákokat beemelve megerősítették az ideiglenes védvonalat.
A Duna tetőzése szombat a hajnali órákban érte el Budapestet, 5 órakor 830 centiméteres vízállásnál, a 2013-ban mért legnagyobb vízszinttől 61 centiméterrel elmaradva.
A folyó Budapest alatti szakaszán, Paksnál előreláthatólag vasárnap éjjel, Bajánál hétfőn este várható a tetőzés, III. fokú árvízvédelmi szintet megközelítően.
A közlemény azzal zárul, hogy hálásan köszönik mindenkinek a támogatást, biztatást és törődést. Néhány lényeges részletre azonban fel kell hívniuk a figyelmet. „A Facebookra és más közösségi oldalakra ne írjanak felajánlásokról, azt ott nem tudjuk kezelni! Adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket keressék, a lezárásokkal összefüggésben pedig az Útinformot! Az Árvíz Vonal telefonszámát csak vízügyi-árvízi információkért – például tetőzések aktuális helye – hívják! Homokzsáktöltő önkéntesekre már nincs szükség, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.