BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tájélmény és szürrealizmus

Idősebb Markó Károly és Patkó Károly egy-egy nagyszerű tájképe köré építette fel 17. aukciójának anyagát a Belvedere Szalon. Forró Tamás, a galéria tulajdonosa a szombat délutáni árverés 63. tételeként indítja Patkó Hidegpatak című, 1937-es temperaképét, amely korábban a művész testvére, Patkó Ferenc, majd Kovács Dezső tulajdonában volt, most pedig egy külföldi gyűjteményből került vissza a hazai piacra. A finom színvilágú, ugyanakkor határozott szerkezetű kép kikiáltási ára 12 millió forint. Ugyanennyiről indul – 169. számmal – Markó Károly Zivatar című késői alkotása, amelyen itáliai tájban egy zsánerszerű csoportot ábrázolt a művész.

A magyar festészet klasszikusai közül Lotz Károly, Aba-Novák Vilmos, Ferenczy Károly, Mednyánszky László, Kádár Béla, Mattis-Teutsch János alkotásait is megtaláljuk a 220 darabos, összesen mintegy 167,5 millió forintos kikiáltási árú anyagban. Aba-Nováktól nemcsak az aukció zárását jelentő, Szicíliai este című temperakép (4,8 millió) érdemel figyelmet, hanem az a ritkaságnak számító vázlat is, amely a művész alkotói módszerébe enged bepillantást (Körhinta; 124., 850 ezer forint). A kiemelkedő grafikai alkotások közé tartozik Nemes-Lampérth József női aktot ábrázoló tusrajza (141. tétel, 480 ezer), Uitz Béla két cinkográfiája (100–101., egyenként 120 ezer) és az a Ferenczy Noémi-akvarell, amelyhez hasonló lap a múlt héten 380 ezer forintért kelt el a BÁV aukcióján (140. tétel, kikiáltási ár: 280 ezer forint).

Az alacsonyabb árkategóriájú festmények között jó vételnek ígérkezik például a Mednyánszky-követőként számon tartott Katona Nándor Őszi tisztása (180 ezer) vagy Vörös Géza és Bálint Rezső dunakanyari látképei (650, illetve 180 ezer forint). Érdekes az az „Ady-blokk” is, amelyben – a 15. sorszámtól kezdve – Ferenczy Béni ceruzarajza és bronzplakettje, egy Csorba Géza által készített halotti maszk, Fodor Ferenc Hommage á Ady című olajképe és Rippl-

Rónai József Csinszkát ábrázoló 1919-es pasztellje szerepel.

Az 1945 utáni mezőny kiemelkedő darabja Bálint Endre Angyal című olajképe (46. tétel, 3,8 millió forint). A szabálytalan alakú, két méter hosszú deszkalapra készült alkotás a dadaista „talált tárgyakat” idézi, ugyanakkor a rajta ábrázolt, egymással lazán összefüggő három képi elem szimbolikus tartalmakat hordozó festménnyé avatja. Ennél egy nagyságrenddel olcsóbban juthatunk hozzá Korniss Dezső Kalligráfia című, papírra készült zománcfestményéhez vagy Martyn Ferenc filctollrajzához (41., illetve 132. tétel, 280 ezer forint). Gyarmathy Tihamér és Fehér László olajfestményei 1,2 millióról várják a licteket.

Modern székek

Rendhagyó módon néhány, a huszadik század vezető formatervezőitől származó széket is beválogatott árverési anyagába a Belvedere. Le Corbusier, Gerrit Rietveld, Harry Bertoia és Mies van der Rohe korábbi tervei alapján az 1970-es és 80-as években készültek a funkcionális ülőbútorok, amelyek (egyedül vagy párban) 240–380 ezer forint közötti árakról indulnak.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.