BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb felfedezések az Abigailnél

Vasárnap 18 órakor rendezi 19. festményárverését az Abigail Galéria. A Művészetek Palotájában, közelebbről a Fesztivál Színházban sorra kerülő aukció ez alkalommal is a külföldön alkotó, itthon még kevésbé ismert magyar művészek bevezetésének a jegyében zajlik, s köztük számos új névvel is találkozunk.

Az elmúlt néhány évben az Abigail Galéria mind kiállítási, mind aukciós profiljában határozott irányváltást lehetett megfigyelni. A másodvonalbeli nagybányás és képcsarnokos művészek helyét a külföldön ismertté vált, ám itthon kevésbé megbecsült magyar festők és szobrászok foglalták el. A profilváltás egyik első lépése a 2006 nyarán megrendezett Ők sem próféták saját hazájukban? című tárlat volt, amely tizenhat, Magyarországról külföldre vándorolt vagy hosszabb-rövidebb ideig ott élt művész munkáiból mutatott be széles körű válogatást. Itt többek között olyan nevekkel találkozhatott a közönség, mint A. Tóth Sándor, Kolozsváry Zsigmond, Csató György, Beöthy István, Bíró Ákos vagy Bíró Antal. A sorozat 2007 februárjában A próféták hazatérnek című kiállítással folytatódott, amelyen közel harminc életmű egy-egy részletét mutatták be, s olyan művészekkel bővült a „próféták” sora, mint Fehér György, Kilár István, Jakobovits Miklós, Stein Anna, Vajda Lívia, Vajtó Ágota, Kósza Sipos László. Ezen a tárlaton a festmények mellett már megjelentek a kisplasztikai munkák is. Az említett művészek azóta állandó szereplői az Abigail aukcióinak, kiállításainak.

Az őszi árverésen 231 mű kerül kalapács alá, s új szereplőként tűnik fel Kilian Leonard Dax és Liptay Mátyás. A Budapesten, Hamburgban és New Yorkban dolgozó Dax nonfiguratív „képeivel” és térkonstrukcióival a dizájn, az építészet és a képzőművészet formavilágát egyesíti. Művészetének alapformái a hullámok, a pontok, az ívek, a sakktáblaminták és a háromszögek. Havas táj című síkkompozíciójára (86.) 260 ezer forinttól licitálhatunk.

Liptay Mátyás Párizsban él, és a hetvenes évek óta kizárólag márványból alkotja aszimmetrikus, organikus szobrait, amelyeken a finoman és a durván megmunkált felületek áthatásából rajzolódik ki a végleges forma. Tánc című zárt, ugyanakkor lendületet sugalló, carrarai márványból készült műve (107.) 170 ezer forintos kikiáltási árról indul.

Az Abigail tavaszi árverésén nagy sikert arattak Fehér György és Vajtó Ágota sajátos formavilágú alkotásai, a hosszú ideje a galéria sztárjának számító A. Tóth Sándor erősen kontúros kompozíciói, továbbá Stein Anna finom, lágy szobrai, a franciás eleganciát és a keleti színvilágot ötvöző Ráfael Győző képei, valamint Joseph Kadar és Nem’s Judit geometrikus munkái, így tőlük a mostani kínálatban is számos szép mű szerepel.

A próféták újabb kiállítása október 14-én nyílik az Abigail Galériában. Ezúttal Sólyom Róbert, az emberi belső világot megjelenítő Hollán Sándor, valamint a könynyed, érzékeny vonalvezetésű Fekete Marianne fontosabb munkáinak a megismertetésére helyezték a hangsúlyt a szervezők.

A próféták mellett szintén új terület az Abigail kínálatában a kortárs magyar képzőművészek felé való nyitás. Ezt jól példázza az, hogy míg a tavaszi árverés anyagának öt, addig most már a tételek 50 százalékát adják kortárs művészek. Ehhez kapcsolódóan az Abigail folytatja a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel kezdett együttműködést, amely szerint minden évben egy frissen végzett fiatal művésznek támogatást nyújt és kiállítási lehetőséget biztosít a galéria. Ebben az évben Végi Péter festőművészre esett a választás, akinek pointillista, organikus ritmusokat idéző képei kivétel nélkül elkeltek az Abigail tavaszi árverésén, s ezúttal is több művére lehet majd licitálni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.