BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Bauhaustól a röntgenképig

Két a Bauhaushoz kapcsolódó művész munkáiból láthatnak válogatást azok, akik kedvelik a 20. század eleji modern képzőművészetet. Weininger Andor (1899–1986) 1921 és 1928 között volt a Bauhaus hallgatója, s az ezekben az években készített Gömbszínház tervével, Gépiesített színpadi revüjével bekapcsolódott abba a nemzetközi tendenciába, amely a színház megújulásához vezetett. Terveit a 20. század legeredetibb munkáiként tartják számon a szakértők. A Ráday utcai 2B Galéria Weininger Andor színpadai című kiállítása a festészettel, szobrászattal, díszlet- és jelmeztervezéssel is foglalkozó művész életművének különböző korszakaiban készült munkákat mutatja be. A húsz tervet és vázlatot, a húszas és harmincas években készült fotókat, a Bauhaus-zenekar kiadatlan felvételeit felsorakoztató kiállítást május 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Moholy-Nagy László fotókiállítása holnap nyílik a Vintage Galériában. A magyar származású, jelentős nemzetközi hírnévre szert tett művész szintén a Bauhausban alkotott a század húszas éveiben. Ezután Berlinen, Párizson, Londonon át Chicagóba vezetett az útja, ahol 1937-ben részt vett az Új Bauhaus megalapításában. Festményei mellett fekete-fehér és színes fényképei is egy új formanyelv kiemelkedő példái.

Szintén fotográfia és szintén Amerika a témája a Nessim Galéria holnap nyíló 2x(New York) című kiállításának. Kerekes Gábor és Drégely Imre közös tárlata két különböző szemszögből mutatja meg a néha nyüzsgő, néha intim, ám mindenképpen fantasztikus amerikai nagyvárost. Kerekes Gábor tíz éve készült negatívokat vett kézbe legújabb sorozatának készítésekor, amelyek egy Drégely Imrével közös út kapcsán készültek. A kiállítás egészen június 6-ig látogatható.

A Ráday Galériában május 14-ig látható Hegedűs 2 (sic!) László Mell és röntgenképek című tárlata. A festményeket, montázsokat, objekteket, installációkat is készítő művész mintegy harminc éve van jelen a hazai művészeti színtéren. Hiperrealista eszközök és posztmodern díszítőelemek segítségével átalakított fényképei is – montázsai és kollázsai mellett – egyfajta posztszürrealista gondolkodásmódra vallanak.

Három különböző látásmód és festői stílus mutatkozik be a Virág Judit Kortárs Galéria legújabb tárlatán, ahol három fiatal művész: Haász Katalin, Korodi Luca és Radák Eszter munkái láthatók egy közös kiállítás keretében. Haász Katalin megsokszorozott Möbius szalagokat fest, Korodi Luca kusza erdőket és villogó fényjelenségeket, Radák Eszter pedig vibráló enteriőröket. Így a galériában egyszerre van jelen egy különleges szimbólummá emelt matematikai jelenség, a természet álomszerű atmoszférája és az ember építette környezet mesterséges világa. A kiállítás május 6-ig tekinthető meg.

Ugyancsak nagyon sajátos stílust és szemléletmódot ismerhet meg az, aki ellátogat a Knoll Galériába. Mara Mattuschka bolgár származású, jelenleg Bécsben élő művész kísérleti filmjeivel és performance-aival vált ismertté, s olajfestményeket is készít. Képeinek modellje önmaga, azonban művei soha nem önportrék. A festmények meztelen testeket ábrázolnak erősen torzítva, extrém módon kicsavarodva, nagyon közelről – mindez a filmes munkásság, a kamerahasználat eredményének is tekinthető. A tárlat május 31-ig tart nyitva a Liszt Ferenc téri galériában.



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.