BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Moszkvába tódulnak a nyugat-európaiak

Versenyfutás. Egyre több nyugat-európai aukciósház és galéria ismeri fel az orosz piacban rejlő lehetőségeket, és igyekszik azokat moszkvai üzlet vagy legalább képviselet létrehozásával kiaknázni. Legutóbb az Art Moscow művészeti vásár tanácsadójaként is működő berlini galerista, Volker Diehl nyitott galériát az orosz fővárosban. A 600 négyzetméteres Galerie Diehl & Gallery One – amelyben a Kira Foundation nevű orosz művészeti alapítvány is benne van – külföldi és orosz kortárs művészetet kíván bemutatni. Első kiállításán az amerikai Jenny Holzer konceptuális alkotásai láthatók, májusban pedig a 80-as és 90-es évek orosz művészetéből mutat be válogatást a Galerie Diehl & Gallery One.

Svédország meghatározó aukciósháza, a Bukowski eközben egyre több hasznát látja nemrég nyitott moszkvai kirendeltségének. Alighanem az ottani kiállításoknak és az ügyfélkapcsolatok építésének köszönhető például, hogy a cég tavaszi árverésein a vártnál sokkal magasabb áron kelt el a 19. századi orosz tájfestészet egyik klasszikusának számító Ivan Siskin egy erdőrészlete (7,8 millió korona, azaz 850 ezer euró), illetve egy 1844-ben Szentpétervárott készült porcelántányér sorozat (18,3 millió korona, 2 millió euró). A kikiáltási értéket majdnem nyolcszorosan meghaladó eredmény annak köszönhető, hogy a harminc tányért annak idején I. Miklós cár lánya, Alekszandra hercegnő esküvőjére készítette a cári porcelánmanufaktúra.

Az orosz eredetű képző- és iparművészeti alkotások leütési árai átlagosan kétszeresen haladták meg a becsült értékeket a Bukowskinál. Hasonló arányok – és persze magasabb abszolút értékek – jellemzik a Sotheby’s és a Christie’s rendszeres, Londonban sorra kerülő orosz művészeti aukcióit is. Handelsblatt, FAZ

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.