BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kamaraárverés két napon át

Erős kamaraárverésnek ígérkezik a Dunaparti Aukciósház ma és holnap sorra kerülő tavaszi aukciója. A cég ezúttal – alighanem a tavaly decemberi esemény tapasztalataiból okulva – nem törekedett arra, hogy néhány magasabb árkategóriájú, neves művésztől származó képet vonultasson fel: ehelyett a 100-200 ezer forintos, kevésbé ismert alkotók által jegyzett táj-, akt- és zsánerképek, grafikák dominálnak a 188 tételnyi képzőművészeti anyagban.

E „fő szabály” alól némileg kivételt jelentenek az 1963-ban, fiatalon elhunyt és az utóbbi években egyre többre értékelt Gruber Béla kalapács alá kerülő alkotásai. Vásárhelyi táj című olajfestménye (kikiáltási ár: 1,4 millió) 128. számmal indul, ezt két tusrajz (11., 150. tétel, 90-95 ezer forint) egészíti ki. Más ismert művészeinktől is szert tehetünk néhány kisebb formátumú grafikára, szerencsés esetben igen jó áron. Kádár Béla absztrakt kollázs-tempera képe (148.) például 200, Gadányi Jenő Akt lóval című rajza (71.) 50 ezer forintról indul. A mai anyag zárásaként harminc bútorra lehet licitálni, elsősorban 19. század végi darabokra.

A holnapi műtárgyárverés kínálata is kamaraaukciót idéz, hiszen a néhány tízezer forintos dísztárgyak, ezüstök, kerámiák dominálnak a mintegy háromszáz tétel között.

Az ékszeranyagban ugyanakkor több százezer forintos darabokat is találunk: a 425. számú arany nyakék 650, a 468. platinagyűrű 600, a 452. számú Viktória-korabeli függelék 340 ezer forintról várja az ajánlatokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.