BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hitelforrást pótolhatnak a pályázati pénzek

Bár a példátlan nemzetközi összefogás hatásai nyugtatólag hatnak a piacokra, a hitelezési standardok sokáig nem lesznek annyira „ügyfélbarátok”, mint a legutóbbi hónapokban.

Számos hitelintézet szigorította az elmúlt hetekben a hitelezési politikáját, drágábban és nehezebben adnak majd hitelt a jövőben. A kormányzat érezve a nehézségeket, részben uniós forrásokra támaszkodó hitelprogramok elindításáról döntött, ám ezek pontos részletei, feltételrendszere egyelőre még nem ismert.

Az állami hitelprogram kedvező hatása mellett nem feledkezhetünk el arról, hogy a mostani bizonytalan gazdasági helyzetben felértékelődik a vissza nem térítendő Európai Uniós támogatások szerepe – mondta el Essősy Zsombor, a MAPI, Magyar Pályázatkészítő Iroda vezérigazgatója.

A beruházások indításához – a feltételek betartása mellett - a pályázati pénzek biztos hátteret nyújtanak, ami egyrészt csökkenti a tervek megvalósításához szükséges forrás mennyiségét, másrészt - a 30-50 százalékos támogatási intenzitásnak köszönhetően – a beruházás finanszírozási kockázata is jelentősen kisebb lesz a megvalósításhoz kiegészítő és/vagy megelőlegező forrást nyújtó hitelintézeteknek.

Az uniós pályázati pénzeket elnyert vállalkozások a bankok számára továbbra is a szívesen fogadott és akár az átlagos feltételeknél kedvezőbb kondíciókkal hitelezettek körébe fognak tartozni – vélekedett Essősy Zsombor. A jövő évtől felfutó támogatás-kifizetések nyomán felgyorsuló beruházások ráadásul szignifikánsan hozzájárulnak a gazdaság fejlődésének újraindításához, akár 2-3 százalékos mértékben is növelhetik a hazai GDP mértékét – mondta el a MAPI vezérigazgatója, aki szerint a támogatások jelentősége így mind mikro- mind makrogazdasági szinten kedvezően járul majd hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez.

Komoly felelőssége tehát minden, a támogatások közvetítésében szerepet játszó intézménynek, szervezetnek és vállalkozásnak, hogy a brüsszeli fejlesztési pénzek valóban jó helyre és minél előbb kifizetésre kerüljenek. – mondta Essősy Zsombor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.