BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Baráti kamatmentes kölcsönök - A PSZÁF vizsgálódik ebben az esetben is

A tervek szerint januártól indul a noba.hu nevű, baráti, kamatmentes kölcsönök kockázatmegosztó portálja, de előzetes információk már elérhetők a honlapon.

A honlap egy olyan közösségi portál, ahol az egymást ismerő emberek kamatmentes hitelt nyújtanak egymásnak, jó ötleteik finanszírozására. A szükséges hitelt többen adják össze, így a kockázat porlasztódik, bár egy ilyen körben nehéz kitérni a visszafizetés elől. A hiteleket közvetítő, valamint a pénzt kezelő portál működtetése abból a 2 százalékos kezelési költségből történik, amit a hitel felvevője fizet, mégpedig úgy, hogy eleve ennyivel kisebb kölcsönt kap.

A hvg.hu pénteken interjút közölt a két szervezővel, akik úgy vélték, hogy ez a hitelközvetítés nem jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, mivel kamatmentes baráti kölcsönökről van szó.

Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a felügyelet minden ilyen, és hasonló tevékenységet vizsgál. Különösen nézi, hogy megvalósul-e az üzletszerűség. A hitelintézeti törvény úgy rendelkezik, hogy a betét nyilvánosságtól történő üzletszerű elfogadása, valamint a hitel és pénzkölcsön - szintén üzletszerű - nyújtása csak a PSZÁF engedélye birtokában lehetséges.

Az engedély pedig akkor adható ki, ha a kérelmező megfelel a szükséges - bankalapítási - feltételeknek. A felügyeletnek ebben az ügyben azt kell eldöntenie, hogy a honlap működtetői rendszeresen, előre nem ismert kör részére, és ellenszolgáltatás mellett végzik-e a betétgyűjtést és a kölcsönnyújtást. Ha igen, akkor jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végeznek, ha nem, akkor szabadon tevékenykedhetnek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.