BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödik a forint, beavatkozott a jegybank?

Kedd délre a történelmi mélypont felé tartó forintkurzus visszatáncolt, és erősödni kezdett a magyar deviza. Az IMF vagy a jegybank lehet az erősödés oka.

Délben az euró a reggeli 285-öt közelítő váltási szintről 280 alá ment le, a svájci frank, amely 192 forint fölött is forgott, 189 forint alá került, a 215-ös váltási szintet próbálgató dollár 211 forintra hanyatlott a devizapiacon.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője szerint a forint utóbbi napokban tapasztalt gyengülésének főleg globális okai voltak. Emiatt a régió összes devizája a lejtőre került, a forinttal együtt gyengült a cseh korona, a zloty, az ukrán hrivnya, a román lej és a török líra is.

Magyarországon emellett belső okok, a gyenge ipari termelési adat és a kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozások is lefelé nyomták a forint kurzusát. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn magyarországi látogatásával kapcsolatban is felmerültek pletykák, hogy az IMF további megszorításokat kérhet a kormánytól. A jelek szerint azonban az ezzel kapcsolatos aggodalom túlzott volt, ezért kezdhetett erősüdni a forint - mondja Jobbágy. A szakember azonban azt sem tartja kizártnak, hogy a Magyar Nemzeti Bank interveniálja az árfolyamot. Ilyenre már tavaly is lehetett példa, ám a központi bank sem akkor, sem most nem kommentálta az ilyen feltételezéseket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.