BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabilizálódik a világpiac

A legutóbbi árveréssorozattal lezárult a műkincspiac kilenc hónapja tartó zuhanása – fogalmazott a napokban David Zwirner New York-i galériatulajdonos. A beadók továbbra is kivárnak, de a vevői oldalon – bár kirobbanó sikerekről nincs szó – tapasztalható bizonyos élénkülés, és a szakemberek nem számítanak az árak további csökkenésére.

Múlt kedd este a Christie’s Londonban rendezett impresszionista és modern művészeti aukciójának hangulatát még az apátia határozta meg: a vevők lanyhán licitáltak, és a 44, meglehetősen óvatosan beárazott tételből 14 senkinek sem kellett. A Sotheby’s hasonló profilú szerda esti árverésén viszont régóta nem tapasztalt erejű licitharcok alakultak ki egyes alkotásokért. A 27 felvonultatott alkotás négy kivételével gazdára talált, és az összforgalom 33,5 millió fontra, azaz majdnem tízmilliárd forintra rúgott. Persze mind a kínálat, mind a leütési összeg jócskán elmaradt a tavalyi értéktől, de az aukciósház és független szakértők nagy eredménynek tartják, hogy végre igazi versenyhangulatot lehetett tapasztalni a teremben. A cég csütörtöki kortárs árverésén negyvenből 37 alkotásra volt jelentkező, öszszesen 25,5 millió fontért, ez közelebb van az előzetesen becsült értéksáv felső határához, mint az alsóhoz. A szerda esti mezőnyben Pablo Picasso 1969-ben festett Férfi karddal című képe kelt el a legmagasabb, közel hétmillió fontos áron, csütörtökön pedig Andy Warhol művei szerepeltek kiemelkedően.

Július első hetében régi festményeket visznek kalapács alá a brit fővárosban a piacvezető aukciósházak, közöttük Goya- és Van Dyck-portrékat, 18. századi velencei vedutákat, jelentős flamand táblaképeket. A piacnak ez a szegmense eddig is ellenállóbbnak bizonyult a gazdasági válsággal szemben: sok esetben a kisebb aukciósházaknál is ádáz küzdelem alakult ki egy-egy kvalitásos régi festményért. A Sotheby’snél nagyságrendekkel kisebb luzerni Fischer aukciósháznál például júniusban a várt 100-120 ezer euró helyett bruttó 931 ezerért talált gazdára egy Lucas Cranachnak vagy műhelyének tulajdonított Szent Jeromos-ábrázolás. Szakértők szerint jó esély van arra, hogy a szezonzáró londoni festményárverések stabil eredményeket hoznak, ami biztató előjel lenne a második fél évre nézve.

Persze jócskán van mit behoznia a piacnak. Az idei első negyedévben az artprice nemzetközi aukciós árindexe 10 százalékos gyengülést jelzett, ezen belül a legfontosabb piacon, New Yorkban 35 százalékos visszaesést mértek. A három nagy aukciósház (Christie’s, Sotheby’s, Phillips de Pury) még a májusi New York-i kortárs árverésein is csupán ötödakkora forgalmat realizált, mint egy évvel korábban, a boom tetőpontján. Ennek hatására újabb és újabb megszorításokat jelentenek be a cégek. A Christie’s szóvivője, Toby Usnik június közepén közölte: a januárban végrehajtott 10 százalékos leépítés után további munkatársaktól válnak meg. Az aukciósház jelenleg nagyjából 1900 szakembert foglalkoztat világszerte. A Christie’szel ellentétben tőzsdén forgó Sotheby’s – ahol december óta egymást érik a takarékossági intézkedések – részvényei a Moody’s szerint már régóta a spekulatív kategóriába tartoznak, és további leminősítés is elképzelhető.

Tovább terjeszkedett tavasszal a Dorotheum

Két számjegyű forgalomnövekedést ért el az első fél évben a Dorotheum – közölte kérdésünkre Martin Böhm, a bécsi székhelyű aukciósház ügyvezetője.

A növekedést (amely a gazdasági válság nélkül alighanem még nagyobb lett volna) a vállalat nemzetközi hálózatának erősítésével, a római kirendeltség megnyitásával magyarázza a szakember.

A kortárs művek eredményei elmaradtak a várttól, de a régi, 19. századi és klasszikus modern festmények, valamint az ezüsttárgyak és az érmék iránti érdeklődés egyértelműen nőtt.

A nagy értékű alkotások megszerzését a korábbinál nehezebbnek látja Martin Böhm, de például az őszi árveréseken szerepel majd egy kiemelkedő minőségű Waldmüller-festmény is.

A növekedést (amely a gazdasági válság nélkül alighanem még nagyobb lett volna) a vállalat nemzetközi hálózatának erősítésével, a római kirendeltség megnyitásával magyarázza a szakember.

A kortárs művek eredményei elmaradtak a várttól, de a régi, 19. századi és klasszikus modern festmények, valamint az ezüsttárgyak és az érmék iránti érdeklődés egyértelműen nőtt.

A nagy értékű alkotások megszerzését a korábbinál nehezebbnek látja Martin Böhm, de például az őszi árveréseken szerepel majd egy kiemelkedő minőségű Waldmüller-festmény is.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.