Alapjaiban alakult át a hitelpiac a tavaly októberben kitört válság óta: a források hirtelen és látványos beszűkülése, így a forrásköltségek jelentős drágulása a bankok hitelezési politikáját is megváltoztatta. A hitelintézetek azóta inkább a portfóliójuk minőségének javítására törekednek, próbálják minimalizálni a veszteségüket, és a korábbiakkal szemben csak sokkal óvatosabb feltételekkel hajlandók hitelt nyújtani. Ez mind a lakossági, mind a vállalati piacon jellemző, és teljesen normális velejárója a jelenlegi helyzetnek. Mégis, van egyfajta bankellenes hangulat a levegőben, hiszen hajlamosak vagyunk az egész válságot a bankok számlájára írni, számon kérni rajtuk, pedig nem kizárólag a hitelintézetek viselkedése vezetett a kialakult helyzethez. Általában elmondható, hogy a lakosság sokkal több hitelt vett fel az elmúlt időszakban, mint amennyit a hitelfelvevő képessége megengedett volna, ennek pedig valószínűleg előbb-utóbb a válság nélkül is meg lett volna a következménye, ám most hatványozottan érezhető a hatása.
Amit a bankok tehetnek: végzik a dolgukat, a veszteségeik csökkentésére törekszenek – bár olykor ez társadalmi feszültséghez vezet (árverezések lereagálása), ám a valóság és a média által gerjesztett „legendák” között óriási a szakadék. A közhiedelemmel ellentétben a bankoknak is az az érdekük, hogy a szerződések minél hosszabb ideig és minél szélesebb körben fennmaradjanak. Ugyanúgy nem érdekük a hitelszerződések felmondása és legvégső esetben az ingatlan értékesítése, mint az ügyfeleiknek. Az elmúlt hónapokban a hitelintézetek különböző megoldásokat dolgoztak ki és ajánlanak fel átmeneti fizetési nehézségekkel küzdő adósaiknak, és csak a legutolsó lépésként fordulnak a behajtás, árverezés felé. Persze az alapkérdés, hogy az ügyfelek is hajlandók-e az együttműködésre.
Az év első hat hónapjában 70 százalékkal csökkentek a devizaalapú új kihelyezések az előző év azonos időszakához képest. Több hitelintézet átmenetileg vagy akár tartósabban is felfüggesztette ilyen típusú termékei értékesítését, jelenleg a piacon továbbra is megtalálhatók azok a kedvező kondíciójú, svájcifrank-alapú termékek, amelyek teljes hiteldíjmutatója (THM) ma még mindig a legalacsonyabb. (A nagy bankok jellemzően inkább euróalapú konstrukciókat ajánlanak.) Igaz, aki ilyen hitelt szeretne felvenni, annak ma már jövedelemigazolással kell alátámasztani, hogy képes lesz a törlesztőrészletek fizetésére. A finanszírozási arányok is változtak, csökkentek az elmúlt időszakban. A bankok kockázati étvágyának visszaesése ugyanis azt eredményezte, hogy az ingatlancélú ügyleteknél esetenként emelkedik a szükséges önerő mértéke (ehhez az állami támogatások elapadása is hozzájárul), de ez függ az adósminősítéstől és a fedezetül felajánlott ingatlan tulajdonságaitól is. A szükséges önrész mértéke így ma már 20–50 százalék közé tehető, átlagosan 40 százalék.
A kihelyezési gyakorlatban történt változások mellett az elmúlt időszak másik jelentős hozadéka, hogy számos megoldás született az átmeneti fizetési nehézséggel küzdő ügyfelek helyzetének rendezésére is (futamidő-hosszabbítás, tőketörlesztés halasztása stb.). Ebben egyrészt a bankok maguk, másrészt a kormányzat is aktívan részt vett. A legutóbbi ilyen intézkedés az áthidaló kölcsön bevezetése, bár az ennek részleteivel kapcsolatos tájékoztatás csak a közelmúltban jelent meg, így a bankok számára rövid idő áll rendelkezésre a részletek és a termék teljes körű kidolgozására. Lényege, hogy a rászoruló (és a szabályozás feltételeinek megfelelő) ügyfelek számára a következő két év törlesztési terheit az áthidaló kölcsön jelentősen könnyíti, és ez várakozásaink szerint a portfóliók minőségét is javítja majd. Jó eszköz lehet a gazdasági válság hatásaitól leginkább érintett ügyfélkör részére. A kezdeti érdeklődés már érzékelhető, a ténylegesen igénylők arányát viszont egyelőre csak becsülni lehet.
Véleményem szerint minden olyan szabályozás, amely a piac működésének átláthatóságát és a piaci szereplők érdekeinek kölcsönös védelmét szolgálja, pozitív fogadtatásra számíthat. Azt azonban szem előtt kell tartani, hogy a jelzálogtermékek esetén akár 30-35 éves futamidővel is számolni kell (de átlagosan is 15-20 év a futamidő), így a kondíciók változása, illetve változtatása jogának ehhez kell igazodnia. Ami pedig a jövőt illeti: az új kihelyezések dinamikájában egyelőre nem tapasztalunk változást, de úgy gondolom, a második fél évben elindulhat egy lassú ütemű növekedés, amely a jövő év második felétől válhat erőteljesebbé.
A szerző az Aegon Hitel Zrt. vezérigazgatója
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.